Epilógus

Gondolom, mindannyian kíváncsiak vagytok, mi is történt miután újra az SM falain belül voltam. Hát. Otthonra leltem. Családra. Egy hatalmas és szerető családra. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ez az egész megtörtént velem. Tudod?! Ő meg én...

Mégis mi történt, amikor odalépett elém azzal az egy szál virággal? Úgy kérdezed, mintha nem tudnád! Újabb lépésre szánta el magát az én imádott kispapám. Pontosan! Azt tette, amire gondolsz! Megkérte a kezem, én pedig – gondolkodás nélkül – igent mondtam. Ott, mindenki előtt. Tudom-tudom! Mindig azt hajtogattam, hogy én márpedig nem megyek férjhez. Nos. Tévedtem. Naná, hogy nem vertük nagydobra. A szertartást az SM falain belül kívántuk megtartani, és csak szűk Családi körben. Persze az SM tagjain kívül, noha közülük se mindenki. Aki nekünk számított.

Izgalmas volt a gömbölyödő pocakommal ruhát próbálni és igazítani minden alkalommal. Végül MinGi megoldotta a gondot. Tervezett egy olyan ruhát, aminek a mellrészénél volt egy varrás, onnantól lefelé pedig teljesen lenge szabást kapott. Kényelmes, és nem kellett állandóan engedni belőle. Meseszép volt a ruha; mondanom se kell, hogy az végre egy olyan gönc lett, amiben nem éreztem magam bálnának. Jó, na! Senki nem mondott még hasonlót sem, ez igaz, de én akkor is annak éreztem magam. Mivel sok elfoglaltsága adódott a Vőlegénynek, így mindig változott az időpont is, ezért kellett olyan ruha, amibe még az utolsó időben is beleférek.

A titokban szervezett esküvő után, amit végül majdnem héthónapos pocakméretre sikerült véglegesítenünk az elfoglaltságok miatt, mindenki ment tovább a dolgára. Velünk együtt.

Az SM épületéhez nagyon közel találtunk egy kicsi lakást is, aminek nagyon alacsonyak voltak a fenntartási költségei. A szülésig abban a pici kuckóban éltünk kettesben, vagyis inkább hármasban. Meg persze a felvigyázóim, amikor a kispapa épp dolgozott. A srácok ott kíméltek ahol csak tudtak – még Lee elnök is kicsit visszavett a tempóból –, úgy éreztem magam, mint a legértékesebb porcelánbaba a Világon.

Egyedül sehova nem mehettem, ezt Oppa és JongHyun egybehangzóan jelentette ki. Ha nem valamelyik Húgom – esetleg mindkettejük – vagy JongHyun volt mellettem, akkor természetesen Oppa felügyelt vagy a többi hat Bátyám közül valaki. De olyan eset is akadt, hogy az egyik SHINee tag vigyázta minden lépésemet. Szóval érted? Valaki a Családomból.

JongHyun mint kispapa? Képzelheted. Minden nap újra és újra beleszerettem a várandósságom alatt. Nem tudom, hogyan csinálta, de magába szédített. Mégis milyen volt? Hm. Lelkes. Nagyon lelkes. Talán ez a legtalálóbb szó rá.

Az egész várandósság alatt minden órában felhívott, és a hogylétemről kérdezett. A munka végén mindig sietett haza hozzánk, és nem volt olyan alkalom, hogy ne hozott volna valami meglepetést. Általában egy doboz Peperoval lepett meg. Vagyis az mindig volt a szatyor alján. Nem mondhatnám azt, hogy túlzottan kívánós lettem volna, de ez az édesség minden alkalommal lecsúszott a torkomon. No, meg elengedhetetlen kelléke lett az estéinknek. Akarsz hallani egy példát? Legyen. De lehet, hogy kettő lesz a végére, úgy vigyázz!

Este hazaesett, bár látszott rajta a fáradtság és kimerültség, soha nem említette egy árva szóval sem. Amíg vett egy forró fürdőt vagy frissítő zuhanyt, addig én összeütöttem valami vacsorafélét. Ami éppen otthon akadt, vagy amit éppen szeretett volna enni. A fürdés után első dolga az volt, hogy „köszönt” a pocaklakónak. Várj! Majd megtudod! Csak türelem. Tehát megpuszilgatta és megszeretgette őt, és természetesen jó kispapa lévén, várta az élménybeszámolót is a részéről. Ahogyan JongHyun is elmesélte a napját. De mindig ugyanazzal a mondattal fejezte be a röpke beszámolóját.

- Te hiányoztál a legjobban... – egyetlen apró puszival zárta szavait.

A köszönés után megettük a vacsorát, és bekucorodtunk az ágyunkba. Én elindítottam az éppen aktuálisan imádott animének a soron következő részét, JongHyun pedig bekészítette a nassolnivalót. Amennyire tudtunk, összebújtunk; általában ő ölelt hátulról magához, és bal kezét mindig a hasamon pihentette.

A doboz egyik felét magunkba tömtük, a másikat pedig egymással etettük meg... hmm. Igen, lehet képzelegni, hogyan és miként fogyasztottuk el a maradékot. Fúj! Piszkos a fantáziád! De van benne ráció. Elvégre a várandósság egy állapot, és nem kell mindenről lemondanod, amiért gyereket vársz. Kövezz meg, de én egy valamiről még a várandósság alatt sem akartam lemondani. Ez pedig a Férjem Szerelme és Törődése volt, és viszont. Szeretni és Törődni vele...

Meséljek még egyet? Nem volt elég ez az egy? Na, jó! De csak egyet! Az eleje természetesen ugyanez. Hazaérkezett, felfrissítette magát, megvacsoráztunk, köszönt a babánknak, és ugyanúgy befészkeltük magunkat az ágyba. De nem mindig hódoltunk az egyik kedvenc időtöltésének. Olyankor még az is előfordult, hogy kimaradt az édesség is. Tehát, bevackoltuk magunkat az ágyba, én a hátamra feküdtem, kényelmesen megtámaszkodtam, és a derekam alá is becsúsztattam egy párnát. JongHyun pedig a hasamra hajtotta a fejét. Behunyta a szemeit, és énekelni kezdett. Ugyanazt a lágy és nyugtató dallamot, amit aznap este dúdolt, mikor megtudta a terhességet.

Ez a dallam lett Seonmul altató dala...

* * *

Igen, a mai napig erre alszik el a hároméves kislányunk. Úgy van! Jól érezte a kispapa. Alig több, mint három évvel ezelőtt egy csodaszép hercegnőnek adtam életet, akit Seonmul névre kereszteltünk. És úgy tűnik, hogy a második kislányunk is ugyanerre a dallamra fog elaludni. Legalábbis jelenlegi pocakbérlőként erre a hangra alszik el. Sejtettem, hogy érdekelni fog. Seonmul húgának a nevét ezúttal én választottam. Egyszerű. Ami először az eszembe jutott, amikor a Lányomra és a Férjemre néztem. Jó-jó! Elárulom! Sarang. A kisebbik hercegnőnk neve, Sarang.

Azt kérdezed, hogy épp hová tartunk ezekben az elegáns cuccokban? Elmondom én neked nagyon szívesen. Esküvőre, kérlek szépen tisztelettel. Még kérded?! Természetesen a Húgom esküvőjére! Hogy’ kérdezhetsz ilyet?! Ó, igaz, te még nem is tudsz róla. Bocsáss meg nekem, kérlek, nem akartam ilyen morcosan válaszolni. A kérdésedre a válasz: a kisebbik Húgom, MinGi, készül férjhez menni. Bizony-bizony! Hozzá!

Hát, szerintem is. Beletelt egy kis időbe, míg a Díva igent mondott MinGi napi szintű lánykérésére. Jaj, dehogy! Beszélsz itt össze-vissza! Még szép, hogy KiBum volt az, aki kitartóan ostromolta a Húgomat. Ő azért nem adta be olyan könnyen a derekát, mint én. Csak a második megkérdezés után válaszolt igennel. Egyáltalán nem így történt. Viccet félre téve, és komolyra fordítva a szót.

KiBum volt az, aki a harmadik évfordulójuk estéjén – néhány hónappal ezelőtt - megkérte MinGi kezét egy romantikus és meghitt vacsora záróakkordjaként, és persze a Húgom igennel válaszolt a kérdésre. Boldogan egyezett bele a Házasságba, bármennyire is állította az ellenkezőjét. Nem. MinGi csak KiBum mellett akart lenni, és szeretni Őt, semmi mást. KiBum pedig elkötelezni akarta magát MinGivel. Tudatni mindenkivel, hogy egymáshoz tartoznak. Igen, rettenetesen szép gondolat.

Szóval most azért állunk itt talpig díszben és kicsit idegesen, ahogyan MinGi is emiatt van picit feszültebb állapotban. Hogyan? Ó, hogy Ő? A Csöppnyi kis Tünemény kicsoda JongHyun karjaiban? Ha ennyire szeretnéd tudni, akkor elmondom ezt is Neked, mert látom, majd’ megöl a kíváncsiság.

Ez a Szépség itt nem más, mint MinYoung és TaeMin kislánya. Én csak egyszerűen Haedodinak szólítom, azt jelenti, Napkelte. Miért így hívom és miért nem a keresztnevén? Mert két Angyal Szerelméből született, és a Ragyogást hozza el, valahányszor elmosolyodik. Ő a szülei saját Napja, és beragyogja a csodás életüket. De a miénket is sok Csillogással tölti be.

Természetesen! MinYoung is hozzáment Élete Párjához. Seonmul első születésnapját ünnepeltük, amikor az én imádnivaló Férjem fogadást ajánlott a maknae-nak, miszerint nincs annyi vér a pucájában, hogy megkérje MinYoung kezét. Szerinted? Há! Még szép, hogy volt. Ajh! Az én Bolondos Férjem meg az Ő haláli humora; buktunk egy nászutat miatta. Dehogy, csak vicceltem.

Habár tényleg egy fogadással kezdődött, és persze TaeMin nem akarta elbukni ezt az egyezséget. MinYoung mit szólt? Mi mást szólhatott volna? A kezdettől fogva támogatta TaeMint, gondolod, hogy egy ilyen pillanatban nem állt mellé? Igennel felelt a picit dadogós, de annál édesebb kérdésre. Szóval a Férjem elbukta a fogadást, viszont kibugáztuk végre TaeMinből azt a fránya lánykérést. Tudom! Imádom is érte JongHyunt, amiért így oldotta meg a dolgokat. Néha kell egy kis löket mindenkinek. Emlékeztet valamire? Nos, igen. Annak idején nekünk is kellett némi löket, hogy egymás karjaiban kössünk ki. Jó, nem nekünk. Csak nekem. Egy jó nagy, egészen JongHyun védelmező tagjaiig.

Egyébként pedig a következő ünnep, amire kiöltözünk, az Haedodi első születésnapja lesz. Remélem, hogy Sarang is osztozik a véleményünkön, és nem lep meg minket idő előtt. Elvégre Haedodi szülinapja két hónap múlva esedékes, Sarangnak pedig három hónap múlva kell érkeznie.

Igen. Így élünk mi. A Férjeink még mindig sikeresek, és mi ott vagyunk mellettük, hogy osztozzunk az örömükben és a nehézségeikben is. Mindegy miben, csak a Férjeink mellett legyünk.

Még egy gyors kérdés? Igen? Kérdezz bátran, de azért gyors legyen, ha lehet! Mi a helyzet MinGivel és KiBummal? Mármint? Most mondtam, hogy összeházasodnak! Nem figyeltél? Ja, hogy Te arra gondolsz! Ez legyen majd inkább egy másik történet, rendben? De ha szeretnéd, akkor kérdezd majd meg tőle... ott áll az oltárnál, és éppen kimondja a Boldogító Igent. Tessék, itt van egy zsebkendő, de csendben fújd ki az orrodat! Most már ideje nekem is elnémulnom és ünnepelnem.

A Családommal...