24. fejezet

Ahogy átlépem a lakás küszöbét, megfagy bennem a vér. Kapaszkodok még a kilincsbe, de arra se vagyok képes jelen pillanatban, hogy megmozduljak. MinYoung és MinGi a kanapét támasztja. A tekinteteik kissé rémültek, de ugyanakkor valami más is fénylik ezekben a szempárokban. Mi a fene történt?! Lebuktunk?! Csak nem!!! Nem lehet!!! Vagy mégis?! Mind a hárman, vagy csak én és JongHyun? Vagy ők? Mindketten?

Felsóhajtok, végre sikerül elengednem a kilincset, és beljebb tudok lépdelni a dormban. Megállok a lányok előtt, felváltva járatom a tekintetemet közöttük, és próbálom megfejteni a saját kérdéseimet. Először MinYoung sóhajt fel, aztán pedig MinGiből szakad fel egy mély lélegzetvétel. Nyelek egy nagyot.

- M-mi történt? – motyogom, miközben hol MinYoungra nézek, hol pedig MinGi szempárjába merülök.

- Unnie – sóhajtja az idősebb.

- Igen? – elcsuklik a hangom – Lebuktunk JongHyunnal? Kiderült minden?

- Nem – MinGi rázza vízszintes irányban a fejét.

- Ti buktatok le Key-el? – tanácstalanul vonja fel a vállát, és pillant MinYoungra, majd egyszerre néznek rám – Vagy rólatok derült ki minden TaeMinnel?

- Öhm – szusszant egyet MinYoung.

- Inkább ülj le, mielőtt még összeesel – MinGi karol belém, és ültet is le a kanapéra.

Leguggolnak elém, egyik kezüket a térdeimre csúsztatják. Egyszer egymásra néznek, egyszer pedig rám pislognak. Ha nem én buktam le, és nem is ők, akkor mi a franc van? Olyan kétségbeesetten pilláznak rám, mintha valami súlyos dolog történt volna. Meghalt valaki?! Már nem tudok mire gondolni, teljesen megrémisztenek ezek ketten!

- Igen? Elmondanátok végre, hogy mi van? De mielőtt még átmegy rajtam egy szívinfarktus!

- Lee elnök – kezd bele kissé ideges hangon MinYoung – szóval, Lee elnök. Lee elnök~

- Mi van az elnökkel?!

- Szeretne beszélni – motyogja halkan –, mindkettőnkkel. De neked is ott kell lenned.

- Be-beszélni? Miről? Mi történt?

- A helyzet az, hogy a Dívával – MinGi hirtelen a füle tövéig vörösödik –, szóval KiBummal épp fent voltunk nálam, és ruhákat próbáltunk.

- Igen?

- Egyik ruha következett a másik után, és persze hozta a formáját, kellette magát előttem, aminek egyre nehezebben álltam ellen – nyel egy nagyot, az arca már hihetetlen módon lángol.

- Igen? – pillázok nagyokat.

- Hát. Szóóóval. Az történt, hogy ééén – lesüti a szemeit, és vesz egy nagy levegőt a folytatáshoz –, nem bírtam tovább, és amikor megint póló nélkül állt velem szemben, nekiugrottam.

- Az mit jelent? Mit értesz az alatt, hogy nekiugrottál?

- Rávetettem magam, és a szemközti falhoz nyomtam. Utána pedig minden jött magától, vagyis csak jött volna, ha nem zavarnak meg minket – motyogja elcsukló hangon.

- Ki látott meg titeket? – pislogok nagyokat.

- Hm. Hát. Épp az F(x)-es lányokra készültem volna fel, mielőtt még KiBum tette volna a dolgát, így közülük nyitottak ránk.

- Ki? – elkomolyodok, most még ölni is képes lennék, de nagyon – Ki volt az, Gigi? – ismétlem meg a leghatározottabban.

- Krystal – sóhajtja alig hallhatóan.

A név hallatán a hideg is kiráz. A kezdettől fogva nem kedveltük egymást, és most se tartozik a kedvenceim közé. Ahogyan ő se szívlel engem túlzottan. Nem igazán hatott meg, hogy Miss Hisztérikának nem én vagyok a kedvence, és annak ellenére sokat kell velem dolgoznia. Túléltem azokat a pillanatokat Ambernek és Sullinak hála. De ez most nagyon mellbe vág. Jobban mondva felnyomja bennem a pumpát.

MinGi vállára teszem a bal kezemet, és finoman megszorítom. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle, ahogy tekinteteink találkoznak. Az az átkozott némber. Szinte biztos vagyok benne, hogy az első dolga az volt, hogy megkereste a menedzserüket, ők meg a fiúk menedzserét, és együtt mentek fel Lee elnökhöz. Biztos vagyok benne!

- Beköpött titeket az a lúvnya? – kérdezem mérhetetlen gyűlölettel a hangomban.

- Öhm. Olyasmi – felsóhajt – Először csak pupillázott, és alig akart hinni a szemének, aztán meg szó nélkül kirohant a teremből.

- Gondolom, futott árulkodni a menedzserüknek.

- Minden bizonnyal, mert alig kaptuk fel a ruháinkat, és próbáltuk menteni a menthetőt, már KiBumék menedzserével együtt jöttek vissza hozzánk.

- Tudtam! De kitépem ennek a rüfkének az összes haját! – felkelek a kanapéról mérgemben, de a lányok egy lendülettel visszanyomnak rá.

- Várj, Unnie! Ez nem minden!

- Miért? Mi van még?! Mit csinált még ez a riherongy?! Megtépem, esküszöm! De nagyon! Vagy nullásgéppel esek neki a fürtjeinek! Kicsinálom!

- Unnie! Nyugi! Csillapodj, a te állapotodban~

- Most a legkevésbé tud érdekelni az állapotom, de valószínűleg ők is épp olyan idegesek, mint én!

- Ők? Kik? – kérdezik egybehangzóan – Unnie?

Basszus! Annyira elragadott a hév, hogy még arra se figyeltem, miket mondok. De most már nem tudom visszacsinálni. Mert nem mondhatom, hogy félrebeszéltem.

- Unnie? – szólít meg előbb MinGi.

- Hah? – pislogok vissza.

- Kik? Milyen őkről beszéltél?

- Öhm. Majd elmondom, de folytassátok!

- Fejezd csak be szépen a gondolatodat! Miért beszéltél többes számban? – néz rám nagy szemekkel MinYoung.

- Majd befejezem, ha megbeszéltük a ti gondjaitokat! Mi van még?!

- De most nem dumálod ki magad semmivel! Mindent elmondasz! – fenyegetőzik halvány mosollyal az idősebbik.

- Igen. Elmondok mindent. De most ti beszéljetek! Mi van még?!

- Szóval – kezd bele ezúttal MinYoung –, a fiúk menedzsere természetesen átrángatta KiBumot a dormjukba, éppen elkapta az összes srácot, és maradásra parancsolta őket. Azonnal rákérdezett KiBumnál a dolgokra, és persze a fiúkat is számon kérte. JongHyun viszont veled volt még, így ő megúszta.

- Elmondta Bummie? – némi mosollyal az arcomon kérdezem.

- Olyasmi. Tulajdonképpen, mindent bevallott a menedzsernek, és emellett még a srácok is kiálltak Bummie-ért.

- Ez nagyon rendes dolog volt tőlük – mosolygok még mindig.

- De mondd tovább, hogy mi volt még, Minnie – finoman meglöki a vállát.

- Még mindig nincs vége? – pillázok erőteljesen.

- Nincs – sóhajtja MinGi.

- Az egyikük talán túlzottan is kiállt KiBum mellett – MinYoung nyel egyet, és azzal a lendülettel paradicsom színt is ölt magára.

- TaeMin? – alig hallhatóan reagálok, MinYoung piciket bólogat válaszul – Elmondta, hogy ti is együtt vagytok, igaz?

MinYoung szemei könnybe lábadnak, ahogy rám néz. Szinte egész testében reszket, de közben olyan mosoly ül az ajkain, amit még életemben nem láttam. Pedig egy párszor mosolygott már rám. Jó párszor. De ezt a mosolyt még nem láttam rajta. Hitetlenkedő és egyben mérhetetlenül boldog. Talán még ő maga se hiszi el, hogy mit tett a maknae. Tulajdonképpen úgy állt ki KiBum mellett, hogy felvállalta az ő kapcsolatukat is. Szemrebbenés nélkül.

Boldog vagyok. Hiszen egy olyan szintre léptek most ezzel a lányok, amiről még álmaikban se mertek ábrándozni. Pedig az álmokban mindent szabad. De most ez a valóság. A valóság, ahol Jung MinGi, egy divattervező-gyakornok a SHINee Dívájával, Key-el, alkot egy párt. A valóság, ahol Lee MinYoung, egy tehetséges háttértáncos, a SHINee maknae-jával ápol szerelmi viszonyt. A valóság.

- Én miért kellek ehhez a beszélgetéshez? – kérdezem hosszú és boldog gondolatmenetem végén.

- Mivel minden megbeszélésnél ott kell lenned, így Lee elnök most is kéri, hogy te is legyél velünk, és jegyzetelj.

- Jegyzeteljek? – gúnyos nevetés szakad fel belőlem.

- Minden megbeszélésnél ott vagy, így ez tökre természetes – vigyorog válaszul MinGi – De most akkor térjünk is rá a lényegre! Mi volt ez a többes szám a kifakadásodkor?

- Még egy pillanat! – felemelem a kezemet – Mikor lesz a megbeszélés?

- Ma. Délután. Egy és kettő között. Majd jön értünk a menedzser.

- Aham. Akkor ne csináljak programot ma délutánra? – elmosolyodom.

- Hátne! – egyszerre nevetnek fel, de MinYoung azonnal el is komolyodik.

- Unnie?

- Igen?

- Szerinted beleegyezik Lee elnök?

- Fogalmam sincs róla. A szerződésekben kikötik azt is ugyebár, hogy melyik Idol mennyi idősen kezdhet egyáltalán párkapcsolatot. De úgy gondolom, hogy mivel TaeMint már szerepeltették a We got marriedben – MinYoung fancsali képe mosolygásra késztet, egyikünknek se tetszett az a műsor soha sem, érthető okokból –, így szerintem még akár engedélyezheti is a dolgot.

- Na, és Bumm? – szólal meg MinGi végül.

- Ugyanez a helyzet, mondjuk, KiBum idősebb TaeMinnél, szóval lehet, hogy vele kevésbé fog morogni.

- Reméljük – motyogják egyszerre.

Tökéletesen átérzem a lányok helyzetét. Hiszen ez most egy olyan dolog, amivel még az állásukat is kockáztatják. Egy eszetlen némber idióta viselkedése miatt történik most ez az egész. Mert ha Krystalban lett volna annyi, hogy nem rohan azonnal a menedzseréhez, és kezd nyavalyogni neki MinGiről és KiBumról, akkor ez az egész most meg se történik.

Valószínűleg Lee elnök is könnyebben nyelné le a békát, ha maguktól álltak volna eléjük, amikor elérkezettnek látják az időt. Úgy, ahogyan JongHyun akar beszélni velem együtt. Egek! JongHyun?! Ha a Díva és a maknae felvállalta a kapcsolatát, akkor tuti, hogy JongHyun is beszélt már a menedzserrel! De lehet, hogy egyenesen Lee elnökhöz ment?! Nekem annyi! Lányanyaként végzem egy szülőotthonban.

A rémületemből a mélyebb ijedtségbe a telefonom hangja taszajt. Megugrok a kanapén, ahogy megérzem rezegni a zsebemben, plusz még eléggé rikácsolós is a csengőhangom. Reszketve nyúlok a nadrágomba, és húzom elő a zajos kütyüt. Rá se nézek a kijelzőre, csak a fülemhez emelem.

- T-tessék? – motyogom rémülten.

- Jagiya? Én vagyok – szól bele dallamos hangján, egy kicsit megkönnyebbülök – Jól vagy? Minden rendben van veled? Egészben visszaértél? Nem lettél rosszul? Pihensz eleget? Vigyázol magadra~

- JongHyun. JongHyun. Sok. Sok ennyi kérdés egyszerre, azt se tudom, hogy melyikre válaszoljak.

Felkuncog a vonal túl oldalán. Ő is észrevette, hogy záporoztak a kérdései felém. Édes, ahogy aggódik, de azért bőven elég egyszerre egy kérdés. Én is elmosolyodom végre, majd megköszörülöm a torkomat.

- Jól vagyok, és egészben visszaértem. Most épp a lányokkal beszélgetek. Veled minden rendben?

- Igen. De miattatok jobban aggódom. Biztos, hogy jól vagy? Nem bosszantott fel semmi sem? – úgy kérdezi, mintha már ő is tudna mindent.

- JongHyun? Miért kérdezed? – felsóhajt.

- TaeMin-ah elmondta. De rólunk nem tudnak. Csak a banda, és azok, akiknek te mondtad el. A többiek nem beszéltek rólunk, Jagiya. Ne aggódj! Mindent elintézek, amikor itt lesz az ideje. Te csak vigyázz magadra! Rendben, Jagiya? Vigyázol magadra? – mosolyogva kérdezi.

- Igen, vigyázok. Csak elmesélték a lányok, hogy mi volt addig, amíg én az orvosnál voltam – a lányokra pillantok.

- Jól vannak a hercegnőim? Megszeretgetted őket a nevemben? – újra halkan felkuncog.

- Igen, jól vannak – felelem pironkodva –, majd később megszeretgeted őket te is, jó? – a lányok a térdeimre fognak, és megszorítják.

- Alig várom. Most mennem kell, Jagiya – egy picit csalódott sóhajt hallok meg a mondat végén.

- Én is türelmetlenül várom. – ösztönösen törnek fel belőlem a szavak – JongHyun?

- Igen? Baj van?

- Nem. Csak szeretnék mondani valamit. Neked – motyogom.

- Mit szeretnél mondani, Jagiya? – érzem a hangjában, hogy felragyog a tekintete, és kíváncsivá tettem egy pillanat alatt.

- Öhm – nyelek egyet, és összeszedem az összes bátorságomat, lehunyom a szemeimet – Szeretlek – ki se mondom ezt az egy szót, már tűzpirosan izzik az arcom, és teljes vörösségben úszva pislogok a lányokra.

- Szeretlek, Jagiya. Nem sokára találkozunk. Várjatok rám a hercegnőimmel! – még egyszer felkuncog, én is szélesebb mosolyra húzom a számat.

- Igen. Nagyon várunk – motyogom elcsukló a hangon, szabadon lévő kezem automatikusan csúsztatom a hasamra.

Elköszönünk egymástól, ismételten megkér, hogy vigyázzak magunkra, majd megszakad a vonal. Homályos szemekkel pislogok a kijelzőre, és sóhajtozom aprókat. Álomszerű valóság? Vagy valóságszerű álom? Mi az igaz, és mi a képzelet? Olyan hihetetlen még mindig minden. Annyira nagyon.

Visszabújtatom a mobilt a zsebembe, majd felemelem a fejemet. Csillogó szempárokba ütközöm. Kis gyémántok ragyognak rám, és mosolyognak édesen. Újabb lélegzetvétel távozik a tüdőmből. Mindkét lány a kezeimre fog, és finoman megszorítják az ujjaimat.

- Most te jössz, Unnie! – szólal meg MinYoung.

- Halljuk!

- Már hallottátok – felelek mosolyogva –, de mivel ilyen szépen néztek rám, így képtelen vagyok ellenállni.

- Na, nem duma! – noszogat az idősebbik.

- Minden rendben van. Jól vagyunk. Mindhárman – felcsillannak a barna íriszek, és szélesednek a mosolyok – Én is jól vagyok, és a babákkal is minden rendben.

- Ikrek? – hitetlenkedik MinGi, bólogatok válaszul – A kispapa örül neki? – újfent bólintással válaszolok.

- Még mindig úgy gondolja, hogy lányai lesznek? – felnevet MinYoung.

- Hajaj! Szentül meg van róla győződve. De édes nagyon.

- Örülünk nektek nagyon, Unnie! – bólogat piciket MinGi egyet értvén a másik lánnyal.

Elengedik a kezeimet, és magukhoz ölelnek. Újabb mély sóhaj szökik ki a számon, és belebújok a szorító karokba. Most nagyon jól érzem magam. Jobban, mint eddig bármikor. De a kellemes érzés nem tarthat sokáig. Kopogtatnak. Elérkezett a pillanat, amikor eldöntetik a lányok sorsa.