25. fejezet

Hangos és egyben magabiztos kopogtatás érkezik a bejárati ajtótól. Kicsit előbb jött el a dolog, mint amire én valójában fel voltam készülve. De a lányok is szerettek volna még pár percet igényelni. Az arcukról mindenképp ezt tudtam volna leolvasni.

Felemelkedem a kanapéról, és az ajtóhoz indulok. Mielőtt még lenyomnám a kilincset, és beengedném a vendégünket, a lányokra nézek. Egymás derekát szorítják, és szinte kocsonyaként reszketnek. Eszembe jut, amit MinGi mondott; ha nincs Krystal, akkor nincs ez az egész helyzet. De csak fussak össze ezzel a féltékeny és számító fruskával! Csak kerüljön a szemem elé, úgy éljek, nem köszöni meg, amit tőlem fog kapni!

Megértően biccentek kettőt a lányoknak, majd veszek egy nagy levegőt, és végre ajtót nyitok a kint várakozónak. A fiúk menedzsere álldogál a küszöb előtt, meglehetősen haragos szemekkel pislog befelé.

Illedelmesen meghajolok előtte, épp csak megmozdítja a fejét köszöntésként. A két lányra vezeti szigorú tekintetét, feléjük is biccent egy egészen aprót. A leginkább jelzi, hogy máris kövessük, és ne vesztegessük tovább a drága idejét.

Elindul a lifthez, mi pedig szorosan sétálunk mögötte. A fiúk sehol. Vagyis gondolom, hogy ők már lent vannak a konferenciateremben, miután kellő mértékű fejmosásban részesültek. Gondolom, hogy Lee elnök is hamarosan befut. Idegesen pakolom a lábaimat egymás után, jobb kezem a hasamon pihen.

Most nem rólunk lesz szó JongHyunnal, de mégis rettegek, hogy ugyanezt kell majd nekünk is végigcsinálnunk. Ráadásul nekem nehezebb körülmények között kell ezt megtennem, mert felelőtlen voltam. Ami nem teljesen igaz, mert becsúszott. A védekezés mellett.

Elérünk a konferenciateremhez, aminek az ajtaja résnyire nyitva áll, de semmiféle hang nem szűrődik ki rajta. A menedzser udvariasan előre enged a lányokkal, és maga után be is húzza a térelválasztót.

A két fiú az ablakokon bámul kifelé, de amint meghallják a súrlódás hangját, azonnal elfordítják a tekinteteiket a külvilágról, és ránk néznek. Én a helyemre ballagok a sarokba, a két lánynak földbe gyökereznek a lábai. Egymás ujjait szorongatják, és úgy próbálják tartani a lelket a másikban.

Elsőként TaeMin lép el az ablaktól, és sétál egyenesen MinYounghoz. Szótlanul a karjaiba vonja az idősebbik húgomat, és erősen magához öleli. De szinte azonnal követi a példáját KiBum is, és egy homlokra adott puszi után, ő is átfonja a karjait MinGi testén. A lányok reszketve emelik fel a karjaikat, de amikor átkulcsolják a srácok nyakát, úgy kapaszkodnak beléjük, mintha ők lennének a biztos kikötő a viharos tengeren. Belebújnak a másik nyakába.

Felsóhajtok. Mindkét tenyeremet a hasamra csúsztatom, és megsimogatom a pocaklakókat. Próbálok nyugodt maradni, mert ez a helyzet rájuk is kihat, és nem szeretném, ha bajuk esne az idegességem miatt. Ha mellettem lenne JongHyun is, hamarabb megnyugodnék, és nem lenne semmi, ami felzaklatna. De ő most nincs itt. Ezt most egyedül kell végigvinnem.

TaeMin megemeli egy kissé a fejét MinYoung vállgödréből, a tekintetünk találkozik. Magabiztos és nyugodt. Semmi nem zökkentheti ki ebből az állapotából. Látszik rajta, hogy véghezviszi azt, amiért jött, és semmi nem tántoríthatja el őt a céljaitól. Valamit suttog MinYoung fülébe, aki aprókat biccentgetve felel a suttogásra. Kicsit még belebújik a maknae nyakába, végül lefejti a nyakáról a végtagjait, és ellépnek egymástól.

TaeMin mosolyogva sétál hozzám, végül leguggol elém. Nagyokat pislogok rá, nem igazán tudom, hogy mit is szeretne most tőlem. Elvégre neki MinYoung mellett a helye.

- Hyung megkért, hogy ezt adjam át neked, SungYeon-ah. – mosolyogja.

- Mit?

- Ezt – felemelkedik, és egy lágy puszit ad a homlokomra.

Elmosolyodom. Jó dolga van a húgomnak, azt hiszem. Látszatra is nagyon puhának tűnnek TaeMin ajkai, de így érezni, még jobb. Irigylem... de csak egy nagyon-nagyon kicsit. Csak egy hangyányit. Nekem még jobb.

- Köszönöm, TaeMin-shi! – szólalok meg a törődő puszi után, és kinyitom a szemeimet.

- Csak teljesítettem Hyung kérését.

- Akkor mondd meg, kérlek a Hyungodnak, hogy neki is köszönöm.

- Megmondhatod majd te is neki, SungYeon-ah, mert a megbeszélés után majd szeretne veled találkozni.

- Neked is mondom, és neki is megmondom majd.

- Helyes.

Finoman megsimogatja a felkaromat, és mosolyogva visszaballag MinYounghoz, hogy ismét nyugtató ölelésbe vonja őt. Jó nekik. És nekem is az, mert JongHyun még így is gondol rám. Ránk. Bár nem tudok annyira megnyugodni, mintha ő adta volna a puszit, de azért egy picurit használt. Újabb mély sóhaj szakad fel belőlem, végül KiBum áll elém.

Hasonló pillantásokat intézek felé is, éppen olyanokat, mint TaeMin esetében. Lehet, hogy JongHyun vele is küldött valamit? Megfogja a csuklóimat, és óvatosan felhúz a székről. Magához ölel.

- Én is küldetést teljesítek. – mosolyogva a fülemhez hajolva.

- Értem. – felkuncogok.

- Tudom, nem olyan, mint Hyung ölelése, de azért talán egy picit hasonlít.

- Irigylem a kisebbik húgomat – súgom a fülébe, mire most KiBum kuncog egy aprót.

- Minden rendben lesz, SungYeon-ah! – bólogatok KiBum nyakába bújva – Velünk is és veletek is. Senki nem bánthatja a húgaidat, SungYeon-ah.

Kibújok a Díva nyakszirtjéből, és kérdőn pillázok rá. Nem igazán értem az utolsó mondatát. Mire gondolhatott vajon?

- Vigyázunk a lányokra, és nekik nem eshet semmilyen bajuk, SungYeon-ah! Ahogyan Hyung fog rátok vigyázni.

- ...

- Megyek vissza Gigihez, mert reszket, mint egy ázott kismacska.

KiBum még egyszer magához szorít, aztán elveszi a derekamról a karjait, és visszasétál MinGihez. Azonnal magához öleli, és ugyanazt a pózt veszik fel, mint korábban.

A menedzser szótlanul és bármiféle reakció nélkül nézte végig az eseményeket. Nem tudom, hogy ez most jót akar-e jelenteni, vagy nagyon rosszat. Mert ellenkezhetett is volna akár a fiúk ölelkezése ellen, de nem tette. Még csak nem is krákogott, vagy ilyenek. Semmi. Baltaarccal ülte végig ezt a pár percet.

Visszacsücsülök a helyemre, az ölelkező párosok lassanként lazítanak a szorításaikon, és lefejtik a másikról végtagjaikat. Ahhoz a hosszúkás asztalhoz ballagnak, melynél a menedzser is kényelembe helyezte magát. Közvetlenül az asztalfőhöz eső legközelebbi székbe. TaeMin az azzal szemköztit választja helyéül, és rögvest maga mellé ülteti MinYoungot is.

KiBum és MinGi átsétál a menedzser oldalára, és a melletti székre telepszik le a csapat Dívája, MinGi pedig KiBum másik oldalán foglal helyet. Már csak Lee elnök hiányzik. A menedzser az asztalra teszi a telefonját, alkarjaival megtámaszkodik a falapon, majd egy újabb torokköszörülés után lazít a feszes nyakkendőjén.

Most még a szokottnál is idegesebb vagyok, mert túlontúl részese vagyok a történteknek. A húgaimról van szó. Ráadásul én is belehabarodtam az egyik Idolba. Nem is akármelyikbe, és viszonyt kezdtem vele, plusz még várandós is vagyok. Ez csak az igazán idegőrlő. Aggódom nagyon a lányok miatt. Talán még jobban, mint ők maguk iránt. Még a fiúk vonásai is nyugodtabbak.

A tizennegyedik idegtépő csendben töltött perc után nyílik a konferenciaterem ajtaja, és belép rajta Lee elnök. Ellentmondást nem tűrő tekintetét végigvezeti a kis csapaton, és rajtam áll meg pillantásával. Az asztal felé biccent.

- Jöjjön maga is, Kim SungYeon! – tovább indul, én pedig a szólításra felpattanok a székről.

Egyszerre ülünk le. Lee elnök az asztalfőre, én pedig két székkel arrébb MinYoungtól. A szívem lüktet a bordáim között, mindkét kezem finoman remeg az ölemben. Lee elnök megköszörüli a torkát, hörpint egyet a kezében szorongatott ásványvízből, majd KiBumra néz.

- Mikor kezdődött a dolog? – kérdezi monoton hangon.

- Nem túl rég. Talán pár hete, Lee elnök.

- Komoly vagy szórakozás?

- Lee elnök, kérem, ne MinGire nehezteljen~

- Feleljen, Kim KiBum! Komoly vagy szórakozás? Meddig fog tartani?

- Nem szórakozást látok a kapcsolatunkban, Lee elnök. És nagyon remélem, hogy minél tovább fog tartani köztünk ez a dolog.

- Mikor kezdődött a dolog? – intézi szigorú szavait ezúttal TaeMinnek.

- Alig pár hete, Lee elnök. Talán egy kicsit előbb.

- Komoly vagy szórakozás? – ismét kortyol egyet az üvegből.

- Komoly szándékaim vannak MinYounggal, nem kalandot keresek, hanem~

- A szerződésük tartalmaz néhány kikötést a párkapcsolatokat illetően. Miszerint engedélyeztetniük kell minden viszonyt, és amíg az nincs elbírálva, nem létesíthetnek semmilyen kapcsolatot egymással a felek. Kikötöttük a kort is ilyen szempontból. Miért nem keresett meg az első alkalommal? – KiBumra vezeti a tekintetét.

- Sajnálom, Lee elnök, hibáztam, de kérem, hogy~

- Miért nem keresett meg, Kim KiBum?

- Nem tudom, Lee elnök.

- Ön miért nem fordult hozzám, Lee TaeMin?

- Nem tudom, Lee elnök.

- Akkor mi az, amit tudnak az urak? Nem tudják, hogy meddig tart majd ez a kapcsolat, ahogyan azt se tudják pontosan, mikor is kezdődött ez a viszony maguk között. De még arra se hajlandóak válaszolni, hogy miért nem kerestek meg engem a kezdetkor. Ez esetben mit tudnak az urak? – felkel a székből, ökleivel megtámaszkodik az asztalon.

Lee elnök vonásai nem változtak. Továbbra is szigorúan néz a két fiúra, a lányokat egyetlen kósza pillantásra se méltatja.

- Szólhatok, Lee elnök? – a menedzser emeli fel mutatóujját, és kér engedélyt a beszédre.

- Szóljon. – bólint.

- A két fiú valóban hibázott abban, hogy nem szólt Lee elnöknek a viszonyairól, ellenben arra az elnök se várhat magyarázatot, hogy meddig tarthat ez a kapcsolat a felek között. Hiszen ezt még egy hétköznapi ember se tudja megválaszolni.

- Mire akar kilyukadni?

- Arra Lee elnök, hogy megérdemlik a fiúk a magánéletet. Nem volt velük gond, nem volt rájuk panasz az eltelt idő során. Mindig kerülték a nyilvánosságot, és eleget tettek minden feltételnek, amit a szerződésük tartalmazott. Ezúttal valóban kissé felelőtlenül viselkedtek, Lee elnök, de fiatalok. Ahogyan mindannyian voltunk fiatalok és fesztelenek.

- Nem mentség a szerződésszegésre.

- Szigorúan véve nem szegtek szerződést, Lee elnök. Betöltötték a huszonegyedik életévüket mindketten, csak az előtte lévő évekre szólt a kikötés. Egyik fiú se kezdhetett kapcsolatot engedély nélkül, míg nem töltötte be a szerződésben foglalt kort.

- Mi a helyzet a hölgyekkel? Nekik is van szerződésük.

- De az ő szerződéseikben nem határoztuk meg a kort, Lee elnök. Csak az Idolok érintettek jelen pillanatban.

- Tud másik tag viszonyáról is, amire nem derült fény? – összeszorul a gyomrom, a lányok lopva néznek rám.

- Nem, Lee elnök. Csak Kim úrnak és Lee úrnak van jelenleg viszonya a csapatból. Bár Kim JongHyunnal ez ügyben nem tudtam beszélni, mert dolga akadt.

- Akkor kérdezzen rá annál a fiúnál is! Még a mai nap folyamán! – összerezzenek, azt hiszem, hogy az értekezlet után mehetek csomagolni.

- Igen, Lee elnök. Személyesen fogunk Lee elnök elé járulni mindketten.

- Tehát, ami az urakat illeti – a két fiú megszorítja az asztal alatt a lányok kezeit. – Ugyan mélységesen megsértettek azzal, hogy nem jelezték a dolgot személyesen, és hírből szereztem tudomást önökről és a kapcsolataikról, viszont a menedzser úr szavait megfontolva hozom most meg a döntést. – nagyot nyelünk mindahányan – Kim KiBum és Lee TaeMin! – a két fiú felemelkedik a székből, és udvariasan meghajol – Engedélyezem a kapcsolatukat a cégen belül, de amíg nyilvánosságra nem hozzuk hivatalosan, addig kerüljék a feltűnést! A maguk érdekében!

- Igen, Lee elnök! – egyszerre szólalnak meg, és dőlnek is derékszögbe a mondat végén.

- Most mehetnek! A részleteket a menedzserükkel fogom megbeszélni! Jó munkát a mai napra!

- Igen, Lee elnök!

Ismét meghajolnak, majd maguk után húzzák a párjaikat, és elindulnak az ajtóhoz. Sietve emelkedem fel én is, és követem őket. Annyira ideges voltam végig, hogy arról a nyamvadt jegyzőkönyvről is megfeledkeztem! De most a legkevésbé tud izgatni. Végre rendeződött a lányok kapcsolata.

A konferenciateremből kilépve TaeMin és KiBum egyszerre öleli magához a húgaimat, és csókolják is meg mindkettejüket. Egy pillanatra belepirulok a látványba, és kicsit a mellkasom is szorítani kezd. Jó lenne most belebújni valakinek a karjaiba egy kis időre, hogy megoszthassam vele az örömömet. De sajna nincs rá lehetőségem, így ismét magamat ölelem át. Pontosabban szólva, a pocaklakókat.

De mintha megéreznék a pillanatnyi magányomat, mind a négyen hozzám sietnek, és átölelnek. Egy körbe zárnak, és elárasztanak a szeretetükkel. Már nem is annyira szűkös a mellkasom, és máris van kivel megosztanom az örömömet. Igyekszek mindenkit átölelni, és viszonozni az érzéseket, nagyjából sikerül is.

A csoportos szeretetkinyilvánítás után a két Idol udvariasan elrabolja mellőlem a húgaimat, és egy kis magánéletet iktatnak be két hajtás közé. Na, most vagyok csak igazán irigy. Mosolyogva megyek a fémszörnyeteghez. Alig várom, hogy végre JongHyun karjaiba bújhassak egy kicsit. Megnyomom a hívó gombot, és összekulcsolom a karjaimat a mellkasom előtt. Várok és várok. És még mindig várok. Türelmes vagyok. Egy darabig. De azért az én türelmem is véges tud lenni.

Harmincnégy perc kitartó szobrozás után sem érkezik meg az a nyamvadt felvonó, így inkább a lépcsőt választom. Épp fordulok is a megfelelő irányba, és lépek is egyet, amikor tűsarkak hangját hallom meg nem túl messze. A hátam mögül érkezik, majd egy lélegzetvétellel később vékony és számomra idegesítő hang csatlakozik a kopogáshoz.

Már nem is annyira érdekes ez a lift meg a késése. Hirtelen elfeledkezem, hogy valójában merre is akartam indulni az imént. Ismét fordulok egyet, és a tipegők gazdájával találom magam szemben. Végignézek az alakján. A fejemre az undor és az utálat a szokottnál is előbb ül ki, nem bírom visszafogni magam.

- Volt bármi okod, hogy ezt csináld? – morgok egyet, miközben összekulcsolom a karjaimat a mellkasom előtt.

- Parancsolsz, SungYeon-ah? – sipítozik, és rám néz birka szemekkel.

- Volt bármi okod, hogy ezt csináld?

- Micsodát? A hajam? – beletúr a tincseibe, és kicsit igazít rajtuk – A koordinátor találta ki az új stílust~

- Leszarom a frizurádat! Miért kellett ez csinálnod KiBummal?! Ennyire irigyled mások boldogságát?!

- SungYeon-ah? – ez a sipákolás elviselhetetlen – Nem értem, hogy miről beszélsz! Mit csináltam én KiBummal?

- Annyi nincs benned, hogy tiszteletben tartod mások érzéseit? Mert te valamit a fejedbe veszel, és aszerint cselekszel, igaz?! Mert szerinted az a helyes! Hát most megszívtad!

- Még mindig nem értem, hogy miről beszélsz, SungYeon-ah – a csípőjére teszi a kezeit.

- Te csak ne becézgess engem!

- Akkor legyen. Én kedves akartam lenni hozzád, SungYeon, de ha te mindenképp ezt a hangnemet akarod megütni, beszélhetünk így is. Amit tettem, azt megtettem. Most se tenném máshogy! - idáig bírom tartani magam.

- Jól figyelj rám, Jung SooJung! – az arcába hajolok, ami láthatóan meglepi – Ha csak eszedbe jut még egy ilyen, letépem a körmeidet és megetetem veled őket. Ha csak egy szóval is ártani mersz a lányoknak vagy KiBumnak és TaeMinnek, én levadászlak! Éjjel fogok belopózni a szobádba, és mérges kígyót dugok az ágyadba, amíg te alszol! Elég világosan fejeztem ki magam?

- S-sung~? – motyogja könnybe lábadt szemekkel.

- Amit mondtam, megmondtam! – hátrébb húzom a fejemet, és magabiztosan elindulok a lépcsőház felé.

Hiába képzeltem el többször, hogyan és miként fogom lerendezni Krystalt, valahogy sikerült megtartanom azt a cseppnyi nőiességemet, és közben elég fenyegető tudtam maradni. Mert észrevehetően remegett a közelemben. Remélem, nem kerül sor a későbbiekben ilyen és ehhez hasonló fenyegetésekre, de ha igen, akkor kell találnom egy állatkereskedést, ahol tartanak áspist.

Lenyomom a lépcsőház ajtajának kilincsét, kezdetét veheti egy kis testmozgás. Óvatosan szedem lefelé a fokokat, persze pont most kell megcsörrennie a telefonomnak is, mert miért ne? Egy pillanatra eszembe jut a veszélyes játékunk JongHyunnal, amit alkalmanként űztünk errefelé, azonnal mosolyra áll a szám.

Előhúzom a mobilt a zsebemből, a kijelzőre pillantok. Ennyire gyorsan terjednek a hírek? MinHo száma villog a parányi képernyőn, fogalmam sincs, hogy miért kereshet. Lehet, hogy JongHyunnak lemerült a telefonja? Az kizárt! Igazi kocka! Soha nem merült még le neki az a vacak. De akkor mi történt? Vagy csak szimplán ő van soron a felvigyázásban? Vele is küldött valamit az a cuki dínó?

Megállok a lépcsőfok szélén, és a hosszas merengésem után végre a fülemhez emelem a készüléket. Mosolyogva szólok bele.

- MinHo Sunbae? Miben segíthetek?

- SungYeon-ah, a lift nem működik.

- Tudom, Sunbae.

- JongHyun Hyung megkért, hogy keresselek meg, ha már itt rohangálok, nehogy megcsússz a lépcsőn. Merre vagy, SungYeon-ah?

- A lépcsőházban sétálok lefelé. De nem kell miattam fáradnod, Sunbae! Mindjárt~

- SUNGYEON! – felvisít egy vékony hang, hirtelen fordulok annak irányába.

- SungYeon-ah? SungYeon? Su~

Még hallom, ahogy MinHo szólongat a vonal túloldalán, de már nem tudok válaszolni. Tompa ütést érzek meg a fejemen, aztán az oldalaimon és a combjaimon egyaránt. Aztán megint a fejemnél érzem, és utána megint az oldalaimon és a karjaimnál. Az utolsó ütés után a karjaimat a hasam köré fonom, végül rám borul a sötétség...