10. fejezet

Életemben nem aludtam még ennyit egyhuzamban, mint a mostani hétvégén. Az utolsó emlékem az, hogy befekszem az ágyba, magamhoz húzom a lányoktól kapott kis üvegcsét, bedugom a fülesemet, és becsukom a szemeimet. Konkrétan sikerült végigaludnom a szombat délutánt meg az estét, de ez mind semmi, mert a teljes vasárnapot is ágyban töltöttem. Nem tudom, hogy miért döntöttem így, hogy ki sem kelek szinte; max. a konyháig meg a mosdóig vonszoltam el magam.

De ma már nem tehetem meg ugyanezt, bármennyire is kényelmesnek gondolom a helyzetet. Még a vasárnap oké, hiszen akkor mindannyian pihentünk, de ma már új hét van. Új kezdet, új kihívások. Márakinek. Nekem épp olyan, mint az összes többi nap. Nincs benne semmi változás. Épp olyan Balcsillagnak fognak tartani a mai nap is, mint amilyennek pénteken gondoltak.

Lerugdalom magamról a takarót, előkotrok a szekrény alsó fiókjából tiszta fehérneműt, majd kissé komótos léptekkel átcsörtetek a fürdőbe, hogy használható állapotba kerüljek. A lányok részéről nem hallok semmi motoszkálást; vagy alszanak még, vagy pedig már rég elmentek itthonról. Veszek egy frissítő és gyors zuhanyt, ami szerencsére meghozza a várt hatást, és egészen emberien festek a végén. Magamra varázsolom a ruháimat, visszacsoszogok a hálómba, és felmarkolom a mobilomat.

A konyhából határozottan női hangok érkeznek felém; ezek szerint nem vagyok egyedül, és még itthon vannak a csajok. Mosolyogva szedem a lépteimet hozzájuk, MinGi a pultot támasztja a fenekével, és közben a teáját kortyolgatja, MinYoung pedig az apró kanapénkon ücsörög, az ő kezében is egy bögre bújik meg, valószínűleg forró csokit nyalogat épp.

- Szépjóreggeltnapsugaram! – vigyorog rám a porcelán mögül a divattervezők gyöngye.

- Aham.

- Kialudtad magad, édes Unnie-m? – pillázik rám MinYoung, majd kortyol egyet a nyalánkságából.

- Olyasmi.

- Nagyon kiütötted magad, biztos, hogy jól vagy?

- Aham. Csak fáradtnak éreztem magam.

- Még mindig az vagy? – érdeklődik mosolyogva MinGi.

- Azt nem mondanám. Csak most meg inkább mászkálhatnékom van – elmosolyodom.

- Azt most nagyon nem fogsz – MinYoung hangos nevetésben tör ki, de szinte azonnal csatlakozunk hozzá.

- Veled leszek?

- Velem bizony. Meg a csajokkal.

- Uh. Kikkel pontosan?

- Girl’s Generation.

- Hm.

- Utána pedig a Redes lányokkal.

- Na, az jó. Annak örülök. A másiknak kevésbé.

- Még mindig nem jó a viszony köztetek?

- Nem tudom. Inkább furának nevezném, bár Sunnyt imádom, szerencsére vele nagyon jól megvagyunk.

- Jóó! Hát Sunnyval ki nincs meg jól?!

- Igaz! – jelenti ki határozottan MinGi – Vele a legkönnyebb az összes csaj közül, de komolyan. Mondjuk ez most mocsok módon fog hangzani, de nekem Jessicával volt a legtöbb bajom.

- Nehéz eset némelyik lány, nekem is vannak súrlódásaim velük.

- Ajh. Mennyi időnk van még? – kérdezem egy ásítással megtoldva.

- Hm. Nagyjából húsz perc. Miért?

- Akkor elcsoszogok az automatához, és veszek magamnak egy kávészerű löttyöt.

- Edzésen talizunk, Unnie?

Egy intéssel egybekötve lépek ki a közös kis lakásunkból, majd a lifthez ballagok, és rányomok a kezelőpanelre. Olyan tök jó, hogy van egy rohadt nagy épületünk, de nekünk csak a földszinten van egyetlen egy tetves automatánk, ha valaki valamilyen koffeinszerűre szomjazik. Huh. De muszáj a kávé, különben soha nem térek észhez.

Hosszas várakozás után méltóztatik megérkezni hozzám a fémszörnyeteg, alig szállok be, máris nyomok a földszinthez tartozó gombra. Mielőbb hozzá akarok jutni ahhoz az íztelen kotyvalékhoz. Bár semmi hatása nem lesz, mert ha egy vagonnal öntenék magamba, akkor sem segítene rajtam.

Csenget a lift, én pedig kiszállok a földszinten, és a fejemet fel sem emelve slattyogok el a gépig. A farzsebembe nyúlok. Óhogyrohadnamegazösszesbefőtted! Egy fitying sincs nálam. Semmi. Basszus! Most caplathatok vissza? Komoly? Najó, azt hiszem, hogy ma is inkább az ágyat kellett volna választanom. Magamban durrogva fordulok vissza az automatától, és indulok a felvonóhoz, de szokásomhoz híven fordulat közben lepattanok. Egy feszes mellkassal sikerült újfent összetalálkoznom.

- Ez már nagyon megy nekünk – felnevet, majd lassan elengedi a felkarjaimat.

- Aham. Ú-úgy tűnik. Bocsánat! Nem akartalak megütni! – mélyen meghajolok, miután sikerül feleszmélnem a kezdeti sokkból.

- Nem ütöttél meg, Sung-ah, ne aggódj. Te sem ütötted meg magad? – kérdezi, a tekintetünk találkozik, elvesztem.

- N-nem – értetlenül rázom a fejemet, miközben a végtelenségig húz a mélybarna tenger.

- Akkor jó – mosolyog rám -, kávézni indultál?

- Szerettem volna, de fent hagytam az aprómat hozzá.

- Gyere, meghívlak – átkarolja a derekamat, és a kávégép felé terel.

- Jaj, dehogy! Nem! Nem szükséges! Tényleg! Visszamegyek a dormba, és hozok le egy kis pénzt.

- Minek csinálnál ilyeneket, ha egyszer itt vagyok, és szívesen meghívlak, hm? – nagyokat pislogok rá, érzem, hogy fokozatosan változik át az arcszínem halványfehérből borvörössé.

- Én. Um. Én igazán nem szeretném, hogy~

- Milyet kérsz? Simát? Vagy tejjel? Eszpresszót? Na? Milyet innál?

- Öhm – elmosolyodok, és én is az automata felé fordulok végre teljesen –, jó lesz a sima, köszönöm szépen!

- Akkor egy sima tejjel és cukorral – apró puszit nyom a hajamra, majd megnyomja a gombokat az említett adaghoz.

- De én~

- Tudom, hogy így szereted – szélesedik a mosolya, és a derekamra szorít.

- Köszönöm – motyogom magam elé, vérvörösen izzó fejjel.

- Szívesen – elengedi a derekamat, és a kezembe adja a poharat -, parancsoljon, kisasszony!

- Oh – elmosolyodok, ösztönösen keresem a pillantását, lassan elveszem a műanyagot az ujjai közül.

- Meg ne égesd azt az édes szádat, amikor beleiszol – mosolyogja, és újabb kávét készít ezúttal magának -, elég forró ez a vacak.

Az egyetlen szerencsém, hogy nem emeltem a számhoz a poharat, különben belefulladtam volna a legelső kortyba JongHyun szavaitól. Csak erőteljesen pislogni és nagyokat nyelni vagyok képes. Semmi többet. Egyszerűen letaglózott. Most akkor erre mondanom is kéne valamit? Vagy mi? Mit szeretne? Zavarodottan járatom a tekintetemet minden körül. Tisztára, mint egy idegbeteg szúnyog a lakásban, úgy keringenek a szemgolyóim a szemüregeimben.

Szusszant egy halkat, amikor elkészül az ő adagja is, majd felém fordul, és lassan ajkaihoz emeli a gőzölgő poharat. Óvatosan belekortyol a forró löttybe, majd ugyanazzal a mozdulattal leengedi a poharat. Sóhajtok egy nagyot. Nem tudom eldönteni hirtelen, hogy mi szeretnék lenni. A pohár, ami az ujjaihoz ér? Vagy a pohár széle, ami ajkaihoz simul? Vagy inkább a forró lötty, ami melegséggel tölti fel az egész testét? Ahh. Oké, gyorsan térjünk észhez, túlontúl elkalandoztam!

- Sung-ah?

- Igen?

- Sajnálom, amit korábban mondtam.

- Sajnálod? – pillázok nagyokat, máris megbánta volna?

- Nem azt sajnálom, hogy mondtam, és magát a szavakat sem, mert tényleg így is gondolom, még mindig. Csak azt sajnálom, hogy rosszkor tettem meg.

- Öhm – nyelek egy nagyot - Én is sajnálom, JongHyun, hogy ott hagytalak, amikor öhm – lesütöm a szemeimet, és veszek egy nagy levegőt -, szóval akkor, amikor kirohantam.

- Kezdhetnénk elölről a dolgot? – közelebb lép hozzám, mellkasa az enyémhez simul, mélyen a szemembe néz.

- Mire gondolsz, JongHyun?

- Annyira azért ne kezdjük elölről, mintha most találkoznánk először, mert azt nem szívesen változtatnám meg. Az egyik legkedvesebb emlékem az a nap.

- Öhm...

Most tényleg belefulladok a kávémba. Csak én érzem mai napig égőnek azt a napot? Neki még tetszett is? Kinek tetszhet az, hogy rányitnak a zuhanyzóban, miközben épp magára tekeri a törölközőjét, de annyira nem gyors, hogy valóban minden fontos részt eltakarjon magáról? Merthogyezvoltamicsodáselsőtalálkozásunk!

Sikerült rányitnom a zuhanyzóban tusolás után. Mindezt a legelső nap, amikor ide kerültem. Nem mondom, hogy sikítva rohantam ki, amikor vigyorogva köszönt rám, de egy hangyányit megijedtem a látványtól. Mármint nem attól, hogy. Na! Szóval sikerült maradandó benyomást tennem JongHyunra már az első napomon. A másodikon pedig hoztam a formámat. Belegyalogoltam. Ha nekem valaki azt mondja, hogy ez bejön egy pasinak, esküszöm, lemegyek hídba és felavatom magam!

- N-nekem. A lányok. E-edzésre – gagyarászok össze-vissza.

- Felkísérlek – suttogja a fülemhez hajolva, majd gyengéden megfordít a tengelyem körül, és a derekamra csúsztatja a tenyerét.

Együtt lépdelünk el a fémszerkezetig, egyetlen szó nélkül sétálunk a másik mellett. Nem tudom, hogy mit mondhatnék ezek után. A legszívesebben elfelejteném azt a napot, amikor benyitottam, de mégis nekem is legalább annyira kedves az a pillanat. Életemben nem láttam még szebben ragyogó mélybarna szempárt, mint JongHyun akkori tekintete. Volt benne valami, ami azonnal elvarázsolt.

Automatikusan mozdulok JongHyunnal. Egyszerre nyomunk a kezelőpanelra, és tökéletes szinkronban lépünk is be a fémszörnyetegbe, amikor megérkezik. Elindulunk felfelé, JongHyun félfordulatot vesz, mellkasa újfent az enyémhez ér, kiveszi a kezemből a kávét, és ismét elmélyíti a pillantását. Egyszer a szemébe nézek, egyszer ajkaira pillantok. Lassan lejjebb hajol az arcomhoz, majd a következő momentumban lágyan összeérinti puha párnáit az enyémekkel. Az édes érintésbe sóhajtok.

Finoman ajkai közé fogja alsó ajkamat, majd egy gondolattal később el is engedi, és hátrébb húzódik az arcomtól. Kérdőn nézek rá, de csak édesen mosolyog. Így gondolta volna azt az újrakezdést? Ha már csendben voltam, akkor így oldotta meg az elhallgattatásomat? Elmosolyodom. Nem tudom hova tenni őt. Most már legalább annyira nem, mint eddig.

A lift csengése pukkasztja ki az álombuborékomat, amibe a másodperc tört része alatt kerültem. Mámorító. Mosolyog még egy sort rám, majd visszaadja a poharamat, és segít kiszállnom a felvonóból. Elérünk a próbateremig, amikor hirtelen feleszmélek. Szuper! Nekem edzésre kell mennem; a próbateremben most ők lesznek, én pedig a csajokhoz lettem a mai napra rendelve. Sűrű elnézések közepette futok vissza a lifthez; szerencsére még elérem, mielőtt tovább indulna, és a kávét se borítom magamra.

MinYoung ki fog nyírni! Miattam nem tudják elkezdeni az edzést, ami azt eredményezi, hogy az egész banda – Sunny kivételével – végig fogja nyafogni az egészet. Hurrá. Azt azért mégsem hozhatom fel mentségül a késésemre, hogy épp a SHINee aranytorkú énekesével enyelegtem a liftben. Na, jó! Nem enyelegtünk, de igencsak meghitt pillanatokat éltünk meg. Arról nem beszélve, hogy mi volt az automatánál!

Éppen beesem az utolsó pillanatban, a lányok már felálltak a bemelegítéshez, MinYounggal az élen. Vetünk egymásra egy gyors pillantást, majd elaraszolok a sarokba, és onnan figyelem tovább az eseményeket. Az egész idő alatt egyetlen pillanatra sem tudom kiverni a fejemből a történteket. Semmit sem! Újra és újra átélek minden momentumot. Túlságosan is valóságos.

Csak akkor térek magamhoz, amikor egy törölköző landol az arcomban, aminek meglehetősen MinYoung illata van. Szippantok egyet a gyümölcsös aromából, majd elveszem az arcomból az anyagot, és imádott táncosomra pillantok.

- Hol voltál ilyen sokáig? – lekuporodik velem szembe.

- Kávéztam – hitelesebb lenne a válaszom, ha nem lennék paradicsomszínű.

- Kivel? Vele? – suttogja, bólintok egyet – Cuki! Aztán?

- Hellogörlz! – vetődik hozzánk váratlanul MinGi, százwattos vigyorral.

- Ayo!

- Hellobéb! Mizu? – teljesen elfeledkezem a korábbi beszélgetésünkről.

Illetve MinGi megjelenése tökéletes időzítés, hogy ne válaszoljak MinYoung kérdésére. A legtökéletesebb. De persze, totál feleslegesen nyugszom meg, hiszen mindkettejük tekintete rám szegeződik. Esélyem sincs megúszni a beszámolót. De igazából legbelül annyira boldog vagyok, hogy a legszívesebben a világba kiabálnám minden pillanatát. Mosolyogva hallgatnak, én mosolyogva mesélek.

A rögtönzött szünet után – ami valójában már az ebédidő volt – MinGi távozik a gyakorlóból, és MinYoung is felkel mellőlem. Időközben a lányok mennyisége is lecsökkent. Vagyis az SNSD helyett most már a Redes csajok sorakoznak fel szép sorjában.

Hiába olyanok, mint egy nagy tál cukorka, akkor is normálisabb velük a viszonyom, mint az idősebbekkel. Most már csak azt kéne tudnom, hogy drága TaeYeon miért bámult olyan nagyon az imént, és miért éreztem végig úgy, hogy egy kiskanál vízben képes lenne megfojtani. Oké, nem bírjuk egymást a kezdetektől fogva, szinte egyik lánnyal sem jöttem ki jól soha, valahogy nem az én világom egyikük sem. De azért, na!

A Redes próba talán még jobban kimerít, mint az előző. Nekik még jobban szükségük van dolgokra, nehezebben találják meg a saját cuccaikat, így többet is kell ugrálnom, de azért egész tűrhető volt. Csak még szokniuk kell, hogy picit változtak a dolgok, és már nem gyakornokok, hanem Idolok. Miután elköszöntem tőlük, és Minnie is visszavonulót fújt az edzéssel kapcsolatban, szusszantok még egy nagyot, végül feltakarítok utánuk.

Kimerülten dobom le magam a folyosóra, és mintha tudná az őrszem, hogy végeztem mára, megzizzen a telefonom. Ki a franc küld nekem üzenetet ilyenkor? Kíváncsian húzom elő a zsebemből a kis kütyümet, majd azonnal kidüllednek a pupilláim, amikor meglátom az üzenet feladóját. Gyorsan megnyitom. Egy hangfájl... egy zenét kaptam.

♪(...)Próbálom visszaforgatni az időt, megkönnyíteni mindent. Az összes boldogságom át kellene adnom, hogy elmulassza az esős napjaidat, érezve a szerelem minden szublimációját. Csak azt kívánom, hogy egy szíven osztozzunk. Keresztül akarok sétálni a napsütésen, átutazni veled a világot. A legtávolabbi helyre, és közös fotót készíteni. Annyi beteljesületlen kívánság, de hogy’ osztozhatnánk egy szíven? Mert kitartok melletted újra és újra. Mikor vihar közeledik, a menedéked leszek. Játsszuk ezt a játékot! Te és én. Mindaddig, míg velem játszol. Mindaddig, míg velem leszel.(...)♪ /Z.Tao - One Heart/

Azonnal potyogni kezdenek a könnyeim, ahogy meghallom az első akkordot. Visszafordíthatatlanul hullanak a lépcsőre, de nem is akarom megállítani őket. Hiányzol! Piszkosul. Jó lenne, ha most itt lennél!

- Jól vagy? – egy puha tenyér siklik a vállamra, és gyengéden rászorít.