A nagyterembe lépve végre megszabadulok a
kabátomtól, és a szék háttámlája helyett most sikerül azonnal a fogasra
akasztanom. Jobban is járok, mert tizenöt perc múlva betoppan a megbeszélés
résztvevőinek egyik fele, aztán Lee elnök is megjelenik, miután mindenki
idegbajt kapott a félórás várakoztatása miatt. Csak bírjam ki ezt a két óra –
plusz egy fél a késéssel együtt – fejtágítást!
A fejtágítás részével még nem is lenne bajom, csak
ne lenne hozzá nyavalygás. Huh. Miért van az, hogy szinte csak két bandával
tudok normális hangulatot ápolni a megbeszélések alatt? Két csapatnál soha
nincs semmi gáz. De kettőnél meg tuti, hogy valami pofára esés lesz a
záróakkord, vagy annyira röhögnöm kell, hogy kilötykölöm a kávét. Vagy csak szimplán
ráz a nevetés.
Jó, oké! Aláírom. Ha Amber nem ökörködne folyton,
amikor Lee elnök nem figyel, akkor valószínűleg nekem is könnyebb lenne a
munkámra figyelni. De ha meg Amber nem szórakoztat, akkor nem tudnám elviselni
a vinnyogásokat egy-egy tag részéről. Vagy leginkább egy tag részéről. Huh, de
rohadt bonyolult ez a világ. Na, zuhanjunk neki, mert nem lesz semmi abból a
kávéból. Meg némi friss levegő sem ártana ennek a teremnek.
Elsőként az ablakokat veszem célba, egy lendülettel
felhúzom a redőnyöket, majd az összes ablakot a legszélesebbre tárom. Szinte
már éget ez a sok fény, és már károsnak érzem a friss oxigént. Az ablakok után
végül becélzom a kis pultot, amit konyharésznek csúfolunk magunkban.
Tehát Lee elnök, az öt lány és a menedzserük, akkor
az összesen hét adag kávé, meg még három az elnöknek, és még kettő esetleg a
lányoknak plusz a menedzsernek. Már ha bármelyikük is kávézna. Eddig egyetlen
alkalom volt, hogy kértek volna. De kell! Mert kell! Csak nem tudom, minek! De
én lefőzöm. Rajtam nem múlik. Majd legfeljebb megy megint a szőnyegre egy
része, a maradék meg a lefolyóban végzi úgyis.
Jól megszokott mozdulatokkal töltöm meg vízzel a
tartályt, aztán tömöm meg a kávéval a másik tartót. Igazán tehetséges vagyok,
úgy érzem! Jöhet a gomb. NagyonügyesvagySungYeon! Veregesd magad vállon.
- Kopp-kopp.
- Kivagy?! – Hirtelen fordulok az ajtó irányába, de
a kezdeti rémületem azonnal eltűnik.
Mindent ledobok a kezemből, még az sem érdekel, hogy
összetörik valamelyik kényes porcelán. Vigyorogva rohanok az ajtóhoz, és
egyenesen a nyakába vetem magam a küszöbön ácsorgónak. Hangosan felnevet az
érkezésem pillanatában, elkapja a derekamat, és magához ölel.
- Erre jártam, hallottam, hogy valaki nagyon morog
valamit magában, és szinte biztos lettem, hogy te vagy az.
- Nem is morogtam. – Belebújok a nyakába, és még
közelebb húzom magamhoz.
- Dehogynem! Kis morgó törpe! – szorít egyet a
derekamon, és megpuszilja az arcomat.
- Nemvagyoktörpe!
- Az én kis morgó törpém vagy! – lazít az ölelésén,
én is engedek a szorításomon, majd elhúzódunk egymástól. - Kivel leszel? – néz kíváncsian
a szemembe, szinte már fürkészi a gondolataimat az átható tekintetével.
- Ne nézz így, Oppa! A lányokkal leszek.
- A kicsikkel?
- Kicsik – felkuncogok. – Ahogy nézzük, de igen,
velük.
- Hm...? – kérdő mosolyra húzza a száját, ismerem
ezt a vigyort.
Most jön az a rész, amit kifejezetten utálok. Persze
Oppa ezt mindig kiszedi belőlem, én meg vízköpőként ontom magamból a szavakat.
Demosteztmostmuszáj? Oppa? Léccihaddnekelljen! Lécciléccilécci~~~
- Mi van? Miért nézel így? – próbálok terelni, hátha
összejön a dolog, de felejtős az egész ügy.
- Tudod te azt nagyon jól. Mi volt reggel?
- Ide jöttem legelőször! – vágom rá sietve, de
mintha lepattannának Oppáról a szavaim, átlát a füllentésemen.
- Összefutottatok?
- Össze – mormolom az orrom alatt a lehető
leghalkabban.
- Ezúttal mit csináltál? Milyen kínos szituba
keverted magad, kis Balcsillagom?
- Nem vagyok Balcsillag! Egyébként meg
tájékoztatásul közlöm, hogy kivételesen nem estem orra.
- Neeem? – kikerekednek a szemei.
- Csak majdnem.
- Azt hogy’ sikerült összehoznod? Neked nincsenek
majdnemjeid.
- Elkapott. – Vérvörös fejjel motyogom az egyszavas
válaszomat.
- Ez rendes dolog volt tőle. Szóval megmentett?
- Nemkellettmegmenteni! Ha kell, akkor el tudok én
esni magamtól is!
- Nah, Yeonnie! Mi volt?
- Csomagot kellett felvinnem a dormjukba, és
perszehogypersze ő nyitott ajtót.
- Befelé menet estél majdnem el vagy kifelé?
- Kifelé. Miután közölte, hogy szeretne aludni még.
- Elcsúsztál?
- El. A díszszőnyegen.
- Jaj, te! – Nevetős sóhaj szakad fel belőle, és
magához ölel megint. – Miért nem próbálsz vele is ilyen lenni?
- Mégismilyen?!?! – Visítok malacokat megszégyenítő
hangon.
- Mint velem és a többi sráccal. Például Hyunggal is
jól elvagytok, meg a kölykökkel is jó hangulatban szokott telni a napod.
- Nem tudom – meghúzom a vállam. - Veletek olyan más
az egész.
- De amikor meg együtt vagy a bandával, akkor meg jó
a viszony köztetek. Nincs semmi kínos pillanat. Miért van ez?
- Passz.
- Nah, Yeonnie, mennem kell sajna.
- Kár. De ugye még találkozunk ma?
- Persze! Gyere el velünk enni, oké?
- Enni? Egy egész fiú csapattal én egyedüli
lányként? Meg vagy te húzatva Oppa?!?! Lee elnök keselyűk közé vetne azonnal,
ha egyedüli lányként császkálnék veletek!
- Akkor hívj fel legalább!
- Jó!
Még egyszer utoljára magához szorít, belebújok a
karjaiba, majd elválunk egymástól, búcsúzóul nyom még egy puszit a homlokomra.
Vágyakozó kiskutya módján nézek Oppa után. Eltűnik a lépcsőfordulóban. Lee
elnök elevenen felkoncolna, ha az egész csapattal kóricálnék a fővárosban.
Ráadásul nyilvános helyen! Így is kész csoda, hogy alig tudnak a
kapcsolatunkról.
Persze annak az egy valakinek feltétlenül tudnia
kell Oppáról és rólam. Óhogymennélvégigegyszobányilegónmegkisautón! De vissza a
kávéhoz. BASSZUSAKÁVÉ!
Fejvesztve rohanok a pulthoz, és megpróbálom
megmenteni a teljes leégéstől a gépet. Addig lelkiztem Oppával a reggelről, míg
totál megfeledkeztem a kávéfőzőről. De mázlim van! Nem égett le a gép, és a
kávé sem fortyogott ki. Ezt most megúsztam. De még egy ilyet már nem bír el a
főző. Ez is már legalább a tizenkettedik ilyen eset volt.
Letörölgetem a kisasztalt és kávéfőző körülötti
területet. A fekete löttyöt kiöntöm egy ízléses kancsóba, óvatosan a tálcára
teszem, majd a hosszú asztalhoz lépkedek. Mindent tökéletesen elrendezek, sehol
egy folt vagy bármi egyéb. A csészék a helyükön, a székek finoman kihúzva, a
kávé az asztal közepén. Még egy kis ásványvíz meg üdítő kerül a poharak mellé,
és végre kezdetét veheti a két órás tárgyalás. Kíváncsi leszek, hogy a mostani
alkalommal is ugyanúgy fog-e szórakoztatni a csapat rapere vagy nem. Akkor nem
lenne annyira unalmas.
Miután mindennel végzek, elfoglalom a helyemet a
kisasztal melletti széken. Biztosan kéznél legyek Lee elnöknek, ha esetleg
szüksége lenne valamire. Kávéra vagy papírra. Vagy csak egyébként bármire...
mindegy mi, amíg itt vagyok, addig legalább itt vagyok. Belementem. Ez volt az
egyetlen, amit felajánlott Lee elnök. Oppának köszönhetően.
Mielőtt még túlságosan belefeledkeznék az
önmarcangolásba, hangos nevetések zökkentenek ki a merengésemből, és rángatnak
vissza a jelenbe. Felveszem a legbárgyúbb vigyoromat, és az összes bajomat
egyetlen mosoly mögé rejtem. Természetesen Amber a hangulatfelelős most is,
mint mindig, három lány hangosan viháncol mögötte, de a negyedik arcán nem
igazán ül ki az a mosoly. Történt valami? Ugye nem az, amire gondolok? Ugye
nem?
Felállok a székről, és illedelmesen köszöntöm Sunbae-imet.
Amber még egy sort vigyorog rám, azt hiszem, jó hangulatban fog telni ez a két
óra. De ha Sulli arcára nézek, egészen más jut eszembe. Egész biztos, hogy
történt valami. Sulli nem szokott ilyen gondterhelt lenni. Komoly dolog van a
háttérben.
A lányok elhelyezkednek az asztal körül, majd két
perccel később a menedzserük is betoppan végre. Ő is helyet foglal, magához
vesz némi koffeint, és a lányokra néz. Kérdőn, kíváncsian. Sullira viszont
szomorúan csillognak a menedzser lélektükrei. Szinte már biztos, hogy komoly
dolog történt.
Meglehetősen sok tárgyalást tudhatok már a hátam
mögött, amit csak a háttérből néztem végig, és összeszorult gyomorral próbáltam
visszatartani a könnyeimet mindegyik végén. Azt hiszem, hogy ennek a
megbeszélésnek is ugyanaz lesz a vége. De miért épp Sulli? Amber után az
egyetlen tag, akivel a kezdetektől fogva jó viszonyt ápolunk.
Meredten bámulok magam elé, elvétve teszek egy
pillantást a menedzserre és csapatra. Lee elnök ezúttal csak tíz percet
csúszik, de az is csak egy telefonbeszélgetésnek köszönhető. Nyelek egy nagyot,
és a legkisebbre húzom össze magam, ahogy szoktam az ilyen esetekben.
Az egész megbeszélés alatt semmit nem csinálok, csak
meresztgetem a szemeimet a hallottaktól. Mégis az történik, amire számítok.
Pontosan az, amitől féltem. Sulli elhagyja a csapatot, bár az Ügynökségnél
marad. Összeszorul a gyomrom. Hirtelen elhomályosul a tekintetem, de mielőtt
még kibuggyanna az első csepp, gyorsan lenyelem mindet.
Összeszorul a gyomrom. Pontosan úgy érzem magam,
mint mikor az EXOsok ültek itt. Mindhárom alkalommal. Miért kell nekem ezt
mindig végignéznem és végighallgatnom? Elsőként Lee elnök emelkedik fel a
székéből, majd rögtön követi őt a menedzser is, végül a lányok. Illedelmesen
meghajolnak egymás felé, aztán a menedzser nyomában elindul a csapat, ami
immáron négytagú lett. Lee elnök a telefonjáért nyúl, és pötyögni kezd.
Ez jelenti számomra a végszót. Felpattanok a
székről, és óvatosan az asztalhoz sunnyogok, még így is próbálok észrevétlen
maradni, bár a tarkómon érzem Lee elnök szigorú tekintetét. Nem nagyon kéne
most hibáznom. Tulajdonképpen, amíg egy bizonyos személy nem kerül a közelembe,
addig nincs is semmi baj. Így most sem. Ügyesen leszedem az asztalról a koszos
csészéket és poharakat, visszatolom a székeket, aztán ballagok is vissza a
pulthoz. Egy kupacba teszek minden mosogatásra váró dolgot, hogy legalább
ennyivel könnyítsek a takarítóknak, aztán már perdülök is, és a fogashoz
indulok.
Vagyis indulnék, de Lee elnök szigorú pillantásába
ütközöm. Zsebre tett kézzel áll az asztal mellett, és közben azt nézi, miként
tevékenykedem. Remélem, hogy a részemről sem lesz végszó. Nem szeretném...
nagyon nem.
- SungYeon?! – szól rám dörmögő és kimért hangon.
- Igen, Lee elnök úr? – Illedelmesen meghajolok.
- Régóta van már nálunk, igaz?
- Igen, Lee elnök, de örülök neki, hogy az Ügynökség
tagját képezhetem~
- Jó, ez most nem érdekel.
Az ütő is megáll bennem a szavait hallva.
Mostakkormiabánatvandetényleg? Picit megköszörüli a torkát, és lassan végignéz
rajtam. Eztmostmiértiskell? Nem szeretem ezeket a pillantásokat. Szabadna, hogy
akkor én most tovább somfordálok a dolgomra?
- SungYeon!
- Igen, Lee elnök úr? – A szívinfarktus kerülget, de
csak a nevemet mantrázza, meg azt, hogy régóta vagyok itt.
- Holnap maga is beköltözik ide a főépületbe!
HOGYMIAJÓBÜDÖSFENÉTCSINÁLOK?!?!?! MINEK??? MÉGIS MIT
AKAR? Se köpni, se nyelni nem tudok Lee elnök kijelentését hallva, de mielőtt
még bármit is szólhatnék, vagy legalább kézzel-lábbal tiltakozhatnék, folytatja
szemrebbenés nélkül.
- A jövőbeni késések elkerülése végett hoztam ezt a
döntést. Két másik lánnyal fog egy lakáson osztozni, remélem, hogy nem okoz
gondot ez a felállás egyiküknek sem. Valószínűleg ismeri is a lányokat, így
könnyű lesz a beilleszkedése is.
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, Lee elnök
úr! – Mélyen meghajolok, már épp kérdezném a neveket, amikor újfent kérdezés
nélkül folytatja.
- A hölgyek pedig Lee MinYoung, kiváló
háttértáncosunk, és Jung MinGi a divatrészleg kimagasló gyakornoka. Dolgozott
már velük, igaz?
- Igen, Lee elnök úr!
- Remek. Akkor a holnapi napon beköltözik a
lányokhoz!
- Ahogy kívánja, Lee elnök úr! – Ismételten meghajlok.
Az elnök biccent egyet, majd bármiféle köszönés
nélkül távozik a konferenciateremből. Ugye én ezt most csak képzelem? Oppa
biztos fejbe vágott, és ez most csak egy álom! Olyan jó volt, hogy nekem nem
kellett beköltöznöm, és így megúsztam a véletlen találkozásokat, erre tessék!
Cuccolhatok át ide!
A lányoknak nagyon örülök, mert imádok minden pillanatot
velük tölteni, de akkor is itt kell lennem a nap huszonnégy órájában. Ez nekem sok.
Kezd egy kicsit sok lenni ez a nap, és még alig van délelőtt tizenegy! Mi lesz
még itt ma, de komolyan?
Szusszantok egy nagyot, még egyszer körbenézek, hogy
biztosan rend legyen a nagyteremben, végül sikerül eljutnom a fogasig. Magamhoz
veszem a kabátomat, én is távozom a helyiségből. Irány a próbaterem. Remélem,
hogy nem csináltak túl nagy kupit a srácok, és aránylag gyorsan végzek a
melóval.
Lehajtott fejjel battyogok a lifthez, és próbálom
feldolgozni Lee elnök utolsó szavait. A késések miatt. Most komoly? Tényleg a
késések miatt akar ennyire megszívatni? Inkább adjon huszonnégy órányi
papírmunkát meg negyvennyolc órányi takarítást a Super Junior próbája után! Még
az is jobb! A kezelőpanelre nyomok, és fújtatok egy baromi nagyot. De hogy még
ez a tetves lift is ellenem esküdött a mai nap, az tuti! Vagy a kezelőpanelek
lettek immunisak az én nyomkodásaimra? Ha nem nyomtam volna meg már ötször
egymás után a hívó gombot, akkor egyszer sem! De nem jön, hogy szakadna le!
Végre csilingel ez a nyamvadt fémszörnyeteg, fel sem
emelve a nehéz kobakomat, lépek be lendületből a liftbe. BUMM! Ez most fájt!
A homlokomat simogatva emelem meg végre a fejemet,
hogy szemügyre vegyem, mibe is gyalogoltam bele. De ezzel a lendülettel vágódom
is hátra a saját döbbenetemtől. A könyökeim és a lapockáim érnek elsőként
talajt, de a fejemet sikerül hátulról is megütnöm.
- SungYeon-ah?! Jól vagy? Nagyon megütötted magad?
Ne haragudj, azt hittem, elég nagy vagyok, hogy észrevegyél.
Jaj istenem><
VálaszTörlésHa erdekel a velemenyem unnie, akkor en utalom az f(x)-et xd
Vagyis Ambert imadom,.Victoria meg Sulli oke de Krystalt nem:0
Lunat meg egyenesen gyulolom>< annyira nyomul meg aaaah:(
Na szoval: nagyon nagyon tetszett de ki az az oppa? XD van sejtesem eppenseggel, de az agyam ilyen perceket hagy ki annyira elfaradtam :'D
Sulli mondjuk rossz hogy kilepett:(
De Sungyeon most nem benazott annyit xd
Alig varom a kovetkezo fejezetet^^
Én sem rajongok annyira az F(x)ért, kivéve Ambert. Túl sok szerepük nem lesz a többieknek sem... ;)
TörlésKi fog derülni, hogy ki is az az Oppa, de szerintem nagyon jók a sejtéseid :*
Nem lehet minden részben túlságosan Balcsillag, néha kell egy kis siker is... xDDD