13. fejezet

HeeChul távozása után sóhajtok még egy nagyot, de az ajkaim meglehetősen felfelé ívelő görbületre állnak. HeeChul és az édes féltékenysége. Annyira nő, és ezt annyira nem bírja néha féken tartani. Képes volt kiborulni egy ostoba pletyka miatt, amiről pontosan tudja, hogy csak álhír. Egy rohadt nagy látszat. Egyemmegakisszívét! Édes Hercegnő. Remélem, hogy tényleg felhívja Han Genget, és megnyugszik a lelke.

Néhány percig még tanakodok magamban HeeChulról és a pasi ügyeiről, majd a dolgomra indulok, de hirtelen két kar fonja át a testemet, és egy hevesen lüktető mellkas simul a lapockáimhoz. Egy édes illat csapja meg az orromat, ami a leginkább virágoskertre emlékeztet. Rózsák aromái keverednek. A széles mosolyom ellágyul, felemelem a karjaimat, és a mellkasom előtt lévő végtagokra fogok. Finoman megszorítom őket; a karok gazdája az orrával belebújik a nyakamba, és halkan felsóhajt.

- Beszéltetek?

- ... – nagyokat bólogat a bal vállam mögé bújva.

- Találkoztok?

- ... – újabb bólogatást kapok válaszul.

- Örülök! – erősebben szorít a testemre, majd pár pillanattal később lazít az ölelésén, és elveszi rólam a karjait.

Már fordulnék meg, amikor ugyanazzal a sebességgel rongyol is ki a teremből, mint ahogy megérkezett. Ezahercegnő! Szusszantok még egy aprót. Vissza a munkához! Sietve kapom fel az üres üvegeket, és néhány csokis papír is ugyanott végzi. Előkotrom a raktárból a seprűt, gyorsan feltakarítom azt a néhány szem port, ami esetleg megbújt a sarkokban, majd a felmosóval is sietve végigmegyek. Alig pár percem van, hogy rendbe hozzam a gyakorlót, mert mindjárt érkezik a következő banda. Az én legnagyobb örömömre.

A hifihez slattyogok, kicserélem a lemezeket; a SuJu albumait visszapakolom a polcra, és a helyükre most a SHINee gyakorlói kerülnek. Szusszantok még egy nagyot, majd a tükörfalhoz araszolok, és lekuporodok a sarokba. Felhúzom a térdeimet, az alkarjaimmal megtámaszkodom rajtuk, a fejemet pedig a tükörnek döntöm. Csak éljem túl ezt a délutánt!

Alig helyezkedem el, máris csapódik ki az ajtó, és vágódik be rajta elsőként egy adag táncos, majd JinKi és MinHo elmélyülten beszélgetve, mögöttük KiBum lépdel – természetesen a telefonját nyomkodja -, majd őt követi TaeMin JongHyunnal, akik szintén egymással folytatnak diskurzust. A sort egy újabb adag táncos zárja. Többek között az én imádott háttértáncosom is. Hirtelen sokan leszünk a teremben, és meglehetősen összeszűkülnek a falak.

MinYoung integet felém egy gyorsat, majd felsorakozik a többi táncossal a szemközti sarokba, TaeMin először rám néz, majd mosolyogva pillant MinYoungra. Én is követem a maknae tekintetét, hasonló görbülettel a számon nézem őket. Ha egy picit arrébb csúsznék, és még a fejemet is megdönteném, akkor olyan lenne a látószög, mintha szorosan egymás mellett állnának, és TaeMin édes bókokat szórna imádott táncosomnak. Ő pedig csak pironkodva fogadná a szavakat.

Teljesen elmélázok rajtuk, észre sem veszem, hogy már a koreográfus is befutott a terembe; de az inkább kellemetlen, hogy annyira máshol járok már fejben, egyáltalán fel sem tűnik, ahogy JongHyun mellettem guggol. Nagyjából ugyanabban a pózban, és ugyanabba az irányba pillázik, mint én.

- Helyesek együtt – jegyzi meg az orra alatt, majd a kezeimre fog.

- Hogy’? Oh! – ijedten pislogok rá – Tehetek valamit érted, Sunbae?

- Nem. Csak gondoltam, megnézem, mi lehet ennyire érdekes, amin elméláztál. De most már értem – elmosolyodik.

- Sunbae? – próbálok nem teljesen vörös lenni a hallottaktól.

- Aigo! Nem szeretem a hivatalos hangnemet – az ujjaimra szorít, majd felkel mellőlem, és a csapat többi tagjához ballag.

Pislogok még néhányat magam elé, majd a koreográfus ösztönző kiáltásának köszönhetően mindenki felsorakozik a helyére, én pedig árgus szemekkel figyelem az órát, és ugrásra készen várom, hogy valakinek szüksége legyen rám.

* * *

Az edzés feléhez érve már mindenki kellőképpen fújtat, még én is, pedig csak néztem az eseményeket. Mondjuk, nem nehéz a félidőnél fújtatni úgy, hogy valójában dupla edzést tartanak, és alapjáraton már ilyenkor vége szokott lenni az ugrabugrának és minden másnak. De most dupláznak a srácok, és velük együtt a táncosok is. Akkor hajrá! Most jövök én! De valahogy senki nem igényli a szolgálataimat. Békén hagynak, és még egy törölközőt sem kérnek tőlem.

Sem a fiúk nem kérnek a segítségemből, sem pedig a táncosok. Végigpásztázom a teremben lévőket, páran a friss levegőt választják, így a szünet erejéig elhagyják a termet, néhányan pedig csoportosulnak. MinYoung egy ideig a többi táncos társaságát keresi, majd a nyolcvankettedik nyelvmozdulat után – mellyel kicserepesedett ajkait próbálta életben tartani – úgy dönt, hogy inkább a vizet választja frissítőnek. El is battyog a táskájáig, szépen elő is kotorja belőle az üvegét, aztán egy laza és nőies mozdulattal meg is húzza. Nagyjából, mint a zugivók a piásüvegeiket.

A szemem sarkából látom, ahogy a maknae épp azon görcsöl, hogyan szerezzen magának némi innivalót. Egyszer a Hyungjaira pillant, egyszer rám néz. Akkor tényleg most jött el az én időm! Már épp tápászkodok fel a földről, és veszem célba a zsugorfóliába csomagolt vizet, amikor szusszant egy nagyot imádott főtáncosunk, és egészen MinYoungig lopja a távolságot. Megáll előtte, és zavarodottan elmosolyodik. Fene azt a rohadt kíváncsi fajtámat! Nem bírom megállni, hogy ne kússzak legalább hallótávolságon belülre, hogy tudjam, miről is folyik az édes csevej.

- MinYoung-ah?

- Sunbae?! – mélyen meghajol a főtáncosunk előtt – Miben lehetek a segítségedre, TaeMin Sunbae?

- Öhm. Ne haragudj, de. Hm – felemeli az üres üvegét, és zavarában azzal kezd babrálni az ujjai között, miközben folytonosan járatja a pillantását MinYoung tekintetében.

- Igen, Sunbae?

- Ne haragudj, de tudnál adni egy kis vizet? – reszketve törnek fel a hangok a maknae-ból.

- Oh, persze, máris szerzek egy poharat~

- Nekem jó lesz az üvegedből is – elkapja MinYoung jobb csuklóját, és megállítja a sietségben, elégedett vigyorra húzom a számat.

A két táncos egymásra néz, egy parányi csendharang borul rájuk, és minden megszűnik körülöttük. Elvesznek egymás Lélektükreiben, a végsőkig süllyednek a másik mélységében. Halkan felsóhajtok, és észrevétlenül hátrébb csúszok, most már mindent tudok.

MinYoung ajkai finom mosolyra húzódnak, biccent egy egészen parányit TaeMinnek, majd lassan átnyújtja az üvegét, amit a maknae mosolyogva húz ki MinYoung ujjai közül. TaeMin hálásan bólint egy egészen aprót, aztán lassú mozdulattal telt ajkaihoz emeli az üveget, és óvatosan kortyol belőle egy keveset. Mosolyogva nyújtja vissza a palackot a gazdájának, aki ahelyett, hogy élből letörölné az üveg száját, ajkaihoz emeli azt, és ő is hörpint egy nagyot a tartalmából. Sínen vagyunk innentől kezdve!

Elégedetten felszusszantok, ahogy látom, hogy az indirekt csók után megkönnyebbült beszélgetésbe elegyednek, és a köztük lévő távolság – ami felér egy Grand Kanyonnal – szépen semmivé lesz. TaeMin bal cipőjének orra összeér MinYoung jobb lábfejével, ahogyan felkarjaik is finoman egymáshoz simulnak. Mosolyogva figyelem őket, nem tudom, miről cseverészhetnek, de a közös téma egészen biztos, megvan. Ez pedig a tánc. Többet nem is kell tudnom.

Tovább pásztázom a teremben lévőket, amikor ismét felveszem a korábbi pozíciómat, kicsit elidőzök MinHon és JinKin is, ahogy diskurálnak a táncosaikkal, majd andalgok is tovább a fürkészéssel, és meg sem állok JongHyunig. Lehorgonyzok. Mint mindig, most is jól elfoglalja magát a telefonjával, de azért a többiekre is szán némi figyelmet.

KiBum egy pillanat alatt ugrik mellé, és kapja ki a kezéből a kütyüjét, majd csinálnak egy közös szelfit. Elmosolyodok. Jó, hogy ilyen szoros a barátság közöttük, mert így legalább nincsenek egyedül a gondjaikkal. Újabb elégedett lélegzetvétel szakad fel belőlem, de a következő már bent ragad. A mellkasom hirtelen szűkössé válik, a gyomromban ezernyi pillangó kezd el eszeveszetten cikázni, a szívem a torkomba csúszik, és ott kezd fékevesztett dübörgésbe.

Miért nem bírom elviselni azt, amit látok? Miért érzem rohadtul magam? Miért lennék képes most bárkit is egyetlen csepp vízben megfojtani? Miért érzem azt, hogy lazán hülyét csinálnak belőlem, és röhej tárgyává válok? Miért érzem ilyen furcsán magam? Miért látok többet abba, amit eddig nem vettem észre? Vagy szimplán csak most vettem észre, mert eddig elvakított a rózsaszín köd?

Eszembe jutnak a tegnap esti történetek, amiket MinYoung olvasott fel nekünk. A 2Min ficek természetesen azonnal megdőltek, hiszen TaeMin nyíltan megvallotta nekem, hogy bizony meglehetősen gyengéd szálak fűzik az egyik háttértáncoshoz; és mi sem bizonyítja jobban ezt, hogy szinte az egész próba alatt a közelében volt, és még most is vele beszélget. De felrémlik bennem a másik páros, ami egyszerűen gyomorforgató hatással volt rám a múlt éjjel. Most mégis olyan rohadtul valóságosnak tűnik! Annyira átjön az, amit a ficben olvasott Minnie. Persze, hogy átjön, hiszen épp a szemem előtt zajlik!

KiBum alkalmanként JongHyun nyakába borul, aki finoman meg is tartja a derekát, mielőtt elveszítenék az egyensúlyukat. De nem ám csak úgy hanyagul! Francokat! A fenekére simítja a tenyerét, és még az ujjait is lágyan belenyomja a félgömbjébe. Feszesen tartja, és közben issza minden szavát. Szabályosan elveszik KiBum macskaszempárjában, és áhítattal csodálja arcának minden vonását, amikor egy picit elkapja a tekintetét. Huh! Ezt most tényleg megélem? Ezek most megtörténnek? Itt? A szemem előtt?

A koreográfus erőteljes tapsolása utasítja rendre a teremben lévőket, amikor visszaérkezik a gyakorlóba. JongHyun még vet egy éhes pillantást KiBumra, majd lassan végigsimít a derekán, és nehézkesen elválik tőle. Nagyot nyelek. Felállnak a pozíciójukba. KiBum elöl, JongHyun átlósan mögötte. Szinte felfalja a szemeivel, és a Díva erre még rá is tesz egy lapáttal, ahogy finoman felé tolja egy kicsit a csípőjét, még kerekebb ívet adva formás hátsójának. Mintha szögesdrótot tolnának le a nyelőcsövemen, olyan gyötrelmes minden egyes nyelésem. Kibírom! Végigcsinálom. Aztán megyek Oppához, és majd kisírhatom magam a karjaiban. Csak legyen már vége ennek a tetves edzésnek!

Hiába próbálok nem rájuk figyelni, az egész próba alatt azt nézem, hogyan viszonyulnak a másikhoz, hogyan flörtölnek szemrebbenés nélkül a többiek előtt. Egyre idegesebb leszek, mert felidéződnek bennem KiBum régebbi kiborulásai, miszerint a fanok miért látnak többet a dolgokba, mint ami valójában van. Miért is?! Talán ezért! Ezért basszus! Mert ennyire nyíltan csinálják a dolgaikat! Másodpercenként nézek az órámra, és úgy sürgetem az időt, ahogy csak tudom, de nem kanyarodik gyorsabban az a fránya mutató, hiába rimánkodom érte.

A hátralévő húsz perc felér az egész napos edzés idejével. Nem tudom, hogy mikor szenvedtem ennyire valamitől utoljára, talán még soha nem is volt ennyire kínkeserves minden pillanat. Azt hiszem, tudom, hogy mit érzett korábban Heenim, és miért is volt annyira kiakadva Han Gengre. Hozzá hasonlóan én is átéltem azt, ahogy~

- ...~Yeon? SungYeon-ah? – egy erős kéz szorít a vállamra, és kitép az önmarcangolásból.

- Igen? – felkapom a fejemet, és a kéz tulajdonosára nézek – MinHo Sunbae? Parancsolsz valamit? – nyelek egy nagyot, és igyekszem leplezni az idegességemet.

- Jól érzed magad? – leül mellém, lassan végigsimít a karomon.

- Igen, Sunbae! Köszönöm a kérdésed! – illedelmesen bólintok egyet.

- Biztos, hogy jól vagy? – a másik oldalamra JinKi telepedik, ő is aggódva néz rám.

- Igen, jól vagyok! Kérlek, ne aggódjatok miattam!

- Azt ugye tudod, hogy még mindig nagyon rosszul hazudsz, SungYeon-ah – mosolyogva lök vállba a leader – Elmondod, mi nyomaszt épp?

- Nem nyomaszt semmi – morgom az orrom alatt.

- Akkor miért vagy olyan, mint aki mindjárt felrobban?

- Ajh! Ne is foglalkozz velem, Sunbae – JongHyunra pillantok, aki továbbra is jól elszórakozik KiBummal.

- Jól látom, amit látok? – vigyorodik el MinHo, miközben az én arcvonásaimat vizslatja, ahogy dühödten méricskélem JongHyunt és KiBumot.

- Meglehetősen jól látod, MinHo-yah – bólogat JinKi.

- Nem. Vagyis nincs semmi látnivaló, tényleg.

MinHo finoman a vállamra vezeti a karját, és kicsit magához von, majd JinKi cselekszik hasonlóképpen, ő is átfonja a karját a vállamon, és közelebb húzódik hozzám. Felsóhajtok. Ilyen baromira nyilvánvaló? Ennyire látszik? Akkor neki is észre kell vennie. Ajh! De nem akarom, hogy ezt bárki is lássa!

- Csak fanservice. Semmi több.

- Ne gondolj bele többet, SungYeon-ah! – suttogja a fülembe JinKi – Öccseként szereti a dívát, ennyi az egész.

- Értem – bólintok egy kicsit határozatlanul.

- Hyung nagyon kedvel téged – súgja MinHo -, nekem már egyszer elmondta, amikor többet ivott a kelleténél. Szeret téged, SungYeon-ah – súgja szavait.

- Sunbae? – pislogok rá nagyokat.

- Fel a fejjel – megveregeti a vállamat a leader – Jól néztek ki együtt!

- De még milyen jól!

Köpni-nyelni nem tudok, nemhogy reagálni, mert azonnal felkelnek mellőlem, és ott hagynak a sarokban tovább gubbasztani. A táncosok után a leader és a főraper csoszog ki a teremből, aztán siet rögtön utánuk KiBum is, végül TaeMin távozik a teremből. MinYounggal együtt. Elmosolyodom. A kis maknae tényleg megfogadta a tanácsomat, és gyorsan lecsapott a háttértáncosra. No, nem mintha bárki másnak esélye is lett volna MinYoungnál TaeMinen kívül, így persze könnyű dolga volt, de jobb biztosra menni.

Ketten maradunk ismét. JongHyunnak láthatólag nem akaródzik a távozás, viszont én hulla vagyok, és takarítani szeretnék. Aztán meg bebújni Oppa karjaiba, és vigaszra lelni. Nehézkesen felkelek a földről, picit leporolom magam, majd a gyakorló közepére ballagok. Hiábavalónak minősültek MinHo és JinKi szavai, mert szinte azonnal eszembe jut a korábbi kép. Idegesen kezdek összepakolni, mindent kétszer kell felvennem a földről, mert vagy kiejtem, vagy nem is bírom elsőre felvenni a szemetet a parkettről.

- Segítsek valamiben, Sung-ah? – mögém lép, feszes mellkasa a lapockáimhoz simul, megfagyok az érzéstől, forró az egész teste.

- Nem kell, köszönöm, Sunbae! Megcsinálom egyedül, nyugodtan menj a többiek után!

- Sung-ah? Jól érzed magad? – a felkarjaimra fog, megszorítja őket.

- Igen. Ne aggódj, Sunbae.

- Érzem, hogy van valami bajod. Feszült vagy nagyon. Mondd el – duruzsolja a fülembe, megremegek a hangjától -, kérlek. Mi a baj? - suttogja dallamos mély hangján.

- Nincs semmi bajom.

- Nekem elmondhatod, Sung-ah – lassan megfordít a karjai között, mélyen a szemembe néz; felsóhajtok, nem bírom magamban tartani a gondolataimat.

- Nem kellene ilyen feltűnően csinálnotok!

- Mi? Micsodát? Kivel?

- Fogjátok egy kicsit vissza magatokat, ha nem akartok ebből bajt!

- Miről beszélsz? – kidüllednek kiskutya szemei.

- Rólad és a díváról! Nyíltan csináljátok, és közben kiakadtok a fanok miatt! Ne flörtöljetek, és akkor senki nem fog shipelni titeket!

- Féltékeny vagy, Sung-ah?

- Nem vagyok az! Elvégre semmi okom rá!

- Tudod, hogy még vonzóbb vagy, amikor mérges vagy? – elengedi a karjaimat, és ellép tőlem – Ez csak fanservice.

- Én meg hülye vagyok, és elhiszem! – összekulcsolom a karjaimat.

JongHyun gondolkodás nélkül fogja két keze közé az arcomat, majd azzal a mozdulattal húz is az ajkaira, hogy egy szenvedélyes csókkal forrassza őket össze. Nem tudok elhúzódni, viszonzom a csókját...