9. fejezet

Négy hosszú kar nyúl felém, megragadja az én két karomat, és egyetlen hatalmas lendülettel rántanak be a narancsszínű falak közé, miközben hangos nevetés verődik vissza róluk. Alig csapódik be a hátam mögött az ajtó a négy kar tulajdonosa – mintha csak egy hibátlan koreográfia lenne – egyszerre veti magát a nyakamba, és fonják át a karok kissé kimerült testemet. Fojtogató az ölelés, de mégis kellemes, ahogy magukhoz szorítanak.

Megpróbálom feljebb emelni a karjaimat, hogy legalább a derekukat sikerüljön átölelnem, de sikertelenek a próbálkozásaim. Feladom, helyette belefúrom az arcomat az egyikük vállgödrébe, aztán egy szorítással később már a másikuk nyakába bújok kismacskákhoz hasonlóan.

- Mesélj, Unnie! – lazít elsőként imádott háttértáncosom.

- Így van, már türelmetlenek vagyunk nagyon! – MinGi is araszol egy lépést – Éhezünk az élménybeszámolóidra!

- Élménybeszámoló? – pillázok nagyokat – Milyen élménybeszámolót vártok?

- Bármilyet! – csattan fel MinYoung.

- Nincs, miről meséljek.

- Ugyan már! – egyszerre legyintenek rám.

- Valami csak van – kíváncsi szemekkel pislog rám MinYoung.

- Nem. Nincs semmi.

Miért akarnak ennyire faggatni? Mit akarnak tudni? Semmi említésre méltó nem történt velem mostanában. Leszámítva ezt-azt. A liftes és a próbatermes incidenst. Igen, ezeket leszámítva. Izé. Ezek annyira nem lényegesek. Vagy... igen...?

- Na? Nem mondasz semmit? – noszogat az idősebbik.

- Hah? Mit mondjak?

- Mondjuk, milyen volt a srácok dormjában? – nevet fel MinGi.

- Eh?! Mi milyen volt? – magabiztosan játszom a hülyét, de nagyon úgy fest, hogy tök felesleges, mert csak az én számból akarják hallani azokat a tényeket, amit már eddig is tudtak.

- Leápoltak mindenütt?

- Jojó egy kicsit jobban is, mint kellett volna, igaz?

- De egyikük se hagyta utána, hogy még egyedül is menj haza, milyen rendesek már...

- Na! Elég!

Tényleg arról van szó, amire először is gondoltam? Komoly? Az én számból akarják hallani a vitathatatlant! Haddnekelljeneztnekemmost! Hadd ne!

- Unnie?! Mindent tudunk! Mi volt a dorm után? – faggat tovább MinYoung.

- Ha mindent tudtok, akkor ezt is tudnotok kell – céklaszínt öltök magamra, és megpróbálok elsomfordálni közöttük a bőröndjeimhez, hogy legalább azt mentségnek használhassam.

- Na! Eredjen meg rögtön a nyelved! – MinGi összekulcsolja a karjait a mellkasa előtt, és kérdőn néz rám.

- Semmi – morgom, közben felmarkolok két bőröndöt, és a hálók felé nézek – Melyik az én szobám?

- Nem mondjuk meg, amíg nem válaszolsz! – jelenti ki határozottan MinYoung.

- De most mit akartok tudni?!?! Semmi nem történt! Így is elég ciki volt a dormban a helyzet! – levágom mindkét koffert a földre, majd én is utánuk rogyok.

- Unnie? – MinYoung MinGire pillant, aztán egyszerre indulnak meg felém, és guggolnak le hozzám.

Felhúzom a lábaimat, a fejemet a térdeim közé temetem, majd a karjaimat átfonom a sípcsontom előtt. Nagyot szusszantok. Két parányi, ám annál melegebb tenyér simul a hátamra és kézfejemre ugyanabban a pillanatban – közvetlenül a halk sóhajom után.

- Na? Beszélsz végre? – suttogja a fülembe MinYoung.

- Miről? Minek? – morgom a térdeim közé.

- Mert a te verziódat is szeretnénk hallani – reagál MinGi – Szeretnénk tisztán látni, hogy egyszerre rúgjuk seggbe az összes srácot, a nagyságos dívával kezdve.

- He? Mi van? – felemelem a fejemet, kérdőn pislogok MinGire.

- Jól hallottad.

- Nektek mit mondtak?

- Tulajdonképpen csak a rikoltozásról beszél mindenki – jegyzi meg mosolyogva MinYoung – Tényleg a fenekedre csapott, hogy elhallgattasson?

- Hogyegyesekmennyirejólértesültek... – mormolom, miközben szikrákat szórok mindkettejük felé.

- Na, ne morogj, hanem mesélj!

Fújtatok még egy nagyot, majd leengedem a lábaimat, és törökülésbe rakom őket. Összekulcsolom az ujjaimat az ölemben, a lányok is lekuporodnak mellém. MinGi elkapja az egyik bőröndömet, picit forgatja a lábai között, majd miután megtalálta a tökéletes pózt, felkönyököl rá, és hatalmasra nyitja a szemeit. MinYoung is kedvet kap az ötlethez, és egy pillanattal később már ő is ugyanabban a helyzetben ücsörög mellettem.

- Mennyit tudtok?

- Jojó felcipelt a dormba, de te nagyon ellenkeztél, aztán pedig visszakísért a földszintre. Nagyjából ennyit.

- Akkor arról nem tudtok, hogy mi történt odabent? – megrázzák a fejüket – Csoda – sóhajtok még egy nagyot – Hm. Igen, JongHyun krumplis-zsákhoz hasonlóan felvonszolt a dormba, aztán Díva vezénylésével ellátták a sebeimet.

- Miként vezényelt az úrfi?

- Úrfi? – bámulok MinGire.

- Az. A kényes kismacska.

- Jah, hogy ő. Bum mondta, hogy miben segítsenek neki a srácok. TaeMin krémet hozott – MinYoung a másodperc tört része alatt olvad bele a vörös szőnyegünkbe a hallottaktól -, khm. JongHyun pedig bekente vele a hátamat, KiBum pedig a könyökeimet kötözte be.

- Élvezted? – vigyorodik el a stylistok gyöngye.

- MIVAN?! – egyetlen szófordulat múltán követem MinYoungot a vörösségben.

- Élvezted, hogy JongHyun kente be a hátadat?

- Erreakérdésrenemválaszolok!

- Akkor ezt igennek veszem. Aztán?

- Ajh. Igen, élveztem! Boldog vagy?

- Naná! – egyszerre nevetnek fel mindketten.

- Hurrá...

- Nyaj, Unnie! Fejezd már be ezt a duzzogást, tudod, hogy csak piszkálunk MinGivel.

- Hanyagolhatnátok legalább ti egy kicsit.

- Inkább meséld tovább, mi volt a kezelés után?

Még egy hatalmas lélegzetvétel szakad fel belőlem, a kérlelő szempároknak nem tudok ellenállni, úgy törnek át a szavak a számon, mintha csak egy gejzír lennék. Mondom és mondom egymás után az eseményeket. Még a SuJuval folytatott hosszas beszélgetést is megemlítem, elégedetten bólogatnak rám. Viszont az utána következő eseményről már nem számolok be olyan lelkesen, mint minden másról. Vagyis csak próbálok nem túl lelkes lenni. A csókhoz érve elvigyorodnak mindketten. Dejóhogymindenkiörülazénszerelmiéletemnekcsakénnem! A csók utáni beszélgetésünket nem tudom, hogyan is tálalhatnám a lányoknak.

Oppán kívül ők az egyetlenek, akik az első perctől fogva levágták, hogyan is viszonyulok valójában JongHyunhoz, és miért is vagyok igazi kétballáb. Veszek még egy nagy levegőt, majd azzal a szusszal idézem fel szinte tökéletes pontossággal JongHyun szavait.

- Mit csináltál? – kérdez elsőként MinGi csillogó szemekkel.

- Ugye megmondtad neki?

- Ugye tudja, hogy mit érzel?

- Ugye viszonoztad az érzéseit?

- Unnie? Ugye megtetted?

- Elmondtad neki, ugye?

- ... – én inkább hallgatok, mint a sír, mindenkinek jobb lesz, de kiváltképp nekem.

- Unnie? Mit csináltál? – MinYoung picit haragosabban faggat.

- Kijöttem a teremből – motyogom az orrom alatt.

- Azok után, hogy konkrétan szerelmet vallott neked, te képes voltál ott hagyni szerencsétlent? – MinYoung kissé kifakad a válaszomtól, de csak bólogatok.

- TE MEGBOLONDULTÁL DRÁGA EGYETLEN NŐVÉRKÉM?!?! – MinGi egy lendülettel pattan fel a földről, és löki félre a kofferomat, majd a fejére csap – Te nem vagy eszednél, Unnie!

- Befejeztétek mindketten? – felkelek a földről, és a két közelebbi bőröndre fogok – Hol van a szobám? Szeretnék lepihenni. Sok volt ez a nap.

- De még csak délután három van – pillant a mobiljára MinGi.

- Nem érdekel. Aludni akarok.

- Jól érzed magad, Unnie? – MinYoung húzza ki a kezemből a nehéz pakkot, de MinGi is elveszi a másikat.

- Mi van veled? Mi bajod?

- Csak furcsán érzem magam.

- Mire gondolsz?

- Eddig semmi bajom nem volt a közelében, de amióta ezeket elmondta~

- Ezeket. Pff. Szerelmet vallott neked, Unnie! – morogja az orra alatt MinYoung – De folytasd csak. Mi van azóta?

- Összezavarodtam.

- Hogy’ érted? Változtak az érzéseid? Vagy mi?

- Nem. Természetesen nem változtak, mert ez nem olyan, amin változtatni tudok, csak a hallottak után valahogy furcsa az egész.

- A furcsa alatt azt érted, hogy tökéletes párt alkothatnátok, mert te megveszel érte, ő meg megőrül érted? Erre gondoltál? Esélyetek van egy normális kapcsolatra? Erre gondoltál, drága nővérkém? – MinGi vigyorogva rebegteti felém hosszú szempilláit.

- El kéne fogadni a tényeket, mi, édes Unnie-m? – MinYoung ajkaira is ugyanaz a görbület ül ki, mint a másik lánynak.

- Huh. Veletek mi a helyzet? – felváltva nézek újdonsült lakótársaimra.

- Velünk? Semmi. Dolgozunk. Mellesleg még mindig jó vagy terelésben.

- Öltöztetünk meg öltöztetünk. Ja, meg a változatosság kedvéért ruhákat adok fel az Idolokra. Öhm. Azt mondtam, hogy szoktam még néha ruhákat varázsolni a srácokra? – egyszerre nevetünk fel MinGi gúnyos szavain, de ő is csak nevetni tud kínjában.

- Én azért szoktam néha táncolni is. Meg alkalomadtán edzek is a lányokkal, meg néha van, hogy mozgok is úgy egész nap.

- Aham. Az jó dolog. Egyébként?

- Hah? Mi egyébként? – oldalra dönti a fejét az idősebbik.

- Tudjátok – biccentek feléjük.

- Nem tudjuk.

- De. Tudjátok! Mi van veletek meg a kiszemeltjeitekkel? – most én kezdek erőteljes faggatásba.

A lányok nem szimplán paradicsomszínre váltanak, hanem egyszerűen lángra kapnak mindketten, és zavarodottan néznek hol rám, hol pedig egymásra. Azt hiszem, hogy most én is kényes terepre tévedtem, csak úgy, mint ők az előbb. Hah! Megvagytok! Elmosolyodom, majd összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, kíváncsian méricskélem mindkettőjüket.

- Na? Beszéltek?

- Ühm. Nem akarsz pihenni? Azt mondtad, hogy fáradt vagy.

- MinGi. Mi van veletek?

- Semmi. Nem bírom a macskaszemeit. Nem bírom a viselkedését. Nem bírom a kutyáit. Nem bírom~

- ...hogy túl tökéletes – térek a lényegre – Szóval, még mindig semmi.

- Nem. Csak egymás vérét szívjuk, mint mindig.

- Aham. Te, Minnie?

- Hah? Mivanvelem?

- Én is ezt kérdezem.

- Izé. Hm. Semmi. Megvagyunk. Mármint jól tudunk együtt dolgozni és hasonlók, meg izé.

- Aham. Szóval jó lenne, ha csak a lányoknak lennél a háttértáncosa, és jó lett volna, hogy ha egyáltalán fel sem merül a menedzser fejében a te neved, amikor a Dangerhez szedték össze a táncosokat. Ugyebár?

- Ja. Pontosan.

- Mindent értek – elmosolyodok.

Letesszük mindannyian a bőröndjeimet, majd egymáshoz lépdelünk, és szorosan átöleljük egymást. Belebújunk a másik nyakába, és igyekszünk mielőbb megnyugtatni a másikat. A bajunk ugyanaz. Pasi van a dologban mindhármunknál. De ha ez még nem lenne elég, még ráadásul tökéletesen ugyanabból a bandából, mert miért is ne?! Véletlenül se tudtunk volna három különböző bandából találni valakit, akiért odáig meg vissza lehetünk, míg világ a világ. Nem! Mindhármunknak egy bandából kellett a kiszemelt. Egy. Ráadásul az egyik legsikeresebb. Ráadásul a legösszetartóbb. Ráadásul ahh...

Hosszú percekig öleljük át egymást, végül lassanként elengedjük a másik derekát. Felkapok két bőröndöt, a lányok pedig egyet-egyet ragadnak magukhoz, és a hálókhoz megyünk. Mosolyogva nyitják ki az ajtót, és terelnek be a saját kis rezidenciámba. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire készülnek a beköltözésemre, vagy egyáltalán ennyire figyelnek mindenre, ami számomra kedves.

A falak halványkék színben pompáznak, tökéletes. Az éjjeli szekrényem hófehér színű, a tükrös szekrényem pedig éjfeketén pompázik. Tökéletes. Az egyetlen ablak előtt a falakkal megegyező színű függöny lóg, beengedve némi természetes fényt.

A látványtól kicsúszik a kezemből a kofferom, és tátott szájjal forgatom körbe a fejemet. Nem is tűnik annyira borzasztónak az itt lakás. Ha ezek közé a falak közé bújhatok a gondjaim elől, akkor máris imádok itt lenni, és minden mást is imádok. A lányok leteszik mellém a csomagjaimat, nyomnak egy-egy puszit az arcomra, és magamra hagynak.

- Pihenj le, Unnie – suttogja MinYoung, majd becsukja az ajtót.

- Hm.

Szusszantok még egy utolsót, majd levetődök a hatalmas ágyamra, amiből árad a frézia illat, bár mégsem ez az aroma az, amire a leginkább felfigyelek. Szippantok egy nagyot a levegőből, majd még egyet. Az éjjeli szekrényemre pillantok, amin egy apró sötétkék váza ékeskedik, benne illatozó jázminnal. Ezek a csajok. Felülök az ágyamon, az éjjeli szekrény fiókjára pillantok, egy piros valami lóg ki belőle.

Összeráncolom a szemöldökömet, majd kihúzom a fiókot. Egy dobozka az, amit egy piros szalaggal kötöttek át a csajok. Kiveszem a dobozt, majd szélsebesen ki is bontom. Kiguvadnak a szemeim. Honnan tudják? Hogyan??? Magamhoz veszem az apró ajándékot, előkotrom a telefonomat, összeapplikálom a fülesemmel, és bedugom a fülemet. Nem kell sokáig kutatnom, mert a zenelejátszóm is tudja, mire vágyom...

♪Hé, ki jár most a fejedben? Az én gondolataim körülötted keringenek. Ahogy kinyitom az ablakot, megérzem az éjszaka illatát. Szívedben most kinek az arca jelenik meg? Mialatt a hideg esőcseppek eláztatnak, egyedül te nyújthatsz nekem segítő kezet. Azon tűnődöm, miért mindig te vagy az a valaki, aki erőt ad nekem. Minden ilyen alkalommal újra beléd szeretek (...)♪ /Fujita Maiko - Nee/