19. fejezet

* * * Újabb két hét múlva * * *

Nagyvonalakban. Természetesen Oppát gondolatban tízszer megfojtottam, hogy kettesben hagyott abban a kávézóban JongHyunnal. Ugyanakkor legalább annyiszor szerettem volna megfojtani az ölelésemmel, amiért megtette. Tudom, hogy meglehetősen kettős érzés, de így éreztem magam. Mert valóban kerültem JongHyunt, és az, hogy a saját bátyám szövetkezik ellenem, hogy találkozót szervezzen vele, egy kicsit kiverte a biztosítékot. Ráadásul rájöttem, hogy a két lány bőven kivette a dologból a részét. Nem véletlenül nem akartak ők minket elkísérni.

A kávézóban. Hm. Tehát a kávézóban. Természetesen zárásig maradtunk, egy-egy csésze koffeinmentes kávét rendeltünk összesen, plusz a szőrmókoknak megannyi finomságot. Nagyon nem is szóltunk egymáshoz, csak néztük a másik arcát, ahogy simogatja a bundáját a kis kedvencnek. De több alkalom volt, hogy csak szótlanul merültünk a másik lélektükrébe. Nem volt szükségünk a szavakra, azok nélkül is megértettük egymást. Egyébként is a kutyusok miatt voltunk ott, nem pedig azért, hogy magasröptű témákról beszélgessünk.

Varázslatos volt minden másodperc, és rettenetesen fájt, amikor el kellett köszönnünk a puha kis plüssöktől, de megígértem mindegyiknek, hogy hamar jövök vissza hozzájuk, és akkor is jól megdögönyözöm mindegyiküket. Persze JongHyun is ugyanezt az ígéretet tette az ő bundásainak.

A kávézóból kilépve egy pillanatra lehorgonyoztam, és kerestem a szavakat, hogyan búcsúzhatnék el tőle, de mivel ugyanarra indultunk, így felesleges lett volna minden erőlködésem. JongHyun megállt előttem, és mélyen a szemembe nézett. Nagyot nyeltem, és azonnal elöntött a vörösség.

Sóhajtott egy aprót, adott egy puszit a homlokomra, aztán mellém lépett, és összefonta az ujjait az enyémekkel. Gyengéden megszorította, és elindultunk vissza az Ügynökséghez. Felhúzta az álcáját, és megpróbált elbújni a rajongók elől, én is igyekeztem leplezni magam. Egy párszor el akartam engedni JongHyun kezét, de minduntalan rámarkolt az ujjaimra, amikor megérezte lazulni a kezeinket.

Egészen a dorm ajtajáig kísért, de mielőtt még átléphettem volna a lakás küszöbén, újra magával szembe fordított. Két karjával finoman átfonta a csípőmet, és közelebb húzott magához. Nem bírtam megállni, hogy ne kulcsoljam át a nyakát a karjaimmal, és ne húzódjak még közelebb a testéhez. A mellkasa lágyan összesimult az enyémmel. Andalító illata elvarázsolt másodpercek alatt. Homlokát az enyémnek támasztotta, a szemhéjaim elnehezültek. Meleg lehelete játszadozott a számon, orra összeért az én orrommal. Hívogatott mindene. Ahogyan az én érzékszerveim is kiabáltak mindenéért. Hiányzott az egész lénye.

Szorosabban átfontam a nyakát, még közelebb préseltem a testemet az övéhez, arcomat belefúrtam a nyakszirtjébe. Újra és újra nagyot szippantottam bőrének cédrusos illatából, alkalmanként picit megrázkódott a teste, és halkan felkuncogott a ténykedéseimtől.

Lassan lehajtotta a fejét a vállgödrömbe, ajkai érzékien simogatták a bőrömet, beleremegtem a lélegzetvételeibe. A pólójára markoltam, és nagyot sóhajtottam. Képtelen voltam elszakadni tőle, ugyanakkor menekülni is szerettem volna. De nem tudtam elengedni őt. Hülyeség volt a részemről, hogy kerültem őt, mert azt láttam helyesnek, de egyszerűen. Na, jó! Valljuk be, berezeltem! A puszta gondolattól is megrémültem, hogy Ő és én valaha is egy pár lehetnénk, a bizonyítása után pedig végképp megijedtem. Nem tudtam hova tenni az eseményeket.

Kibújtam JongHyun nyakából, ő is felemelte a fejét, a tekintetünk találkozott. Habozás nélkül hajoltam ajkaira, és csókoltam meg puha párnáit. A testemet elöntötte a forróság, beleremegtem a gyengédségébe. Határozottabban ölelt magához, elvette a derekamról bal kezét, és az arcomra simította bársonyos tenyerét. Lassanként mélyítette el az édes csókot, és szédített magába még jobban. Teljesen megfeledkeztem róla, hol is vagyunk.

Éppen olyan volt most is vele, ahogy minden alkalommal. Mámorító. Nyugodt. Boldog. Gondtalan. Egy hosszú és örökké tartó séta a Mennyországban. Lágyan és érzékien csókoltuk egymás ajkait, és vesztünk bele a saját érintéseinkbe. Óvatosan elszakította párnáit az enyémtől, kaptam még egy törődő puszit a homlokomra, majd beterelt a lakásba, ő pedig a lifthez ballagott. Elszédelegtem a szobámig, és bezuhantam az ágyba.

Abban a bizonyos két hétben szinte alig láttam JongHyunt. De ezúttal nem szándékosan kerültük el egymást. Nem ígértem meg, hogy nem fogom kerülni, de nem is állt szándékomban ezt tenni vele. A kávézóban történtek után kiváltképp nem.

Lee elnök annyi munkát sózott a nyakamba, hogy alig láttam ki belőle. Nem csak a csapatokhoz kellett szaladgálnom folyamatosan, hanem a háttértáncosokhoz is engem ugrasztottak, ahogyan a divatrészlegre is nekem kellett mennem, és mindenki máshoz.

A két hétből egy hét majdnem csak rohangálással telt el. Végigszeltem Szöul utcáit, az SM épületében soha nem tudtak egy biztos ponton megtalálni, mert mire odaértek, addigra már rég máshol voltam, vagy már nem is voltam az Ügynökségen. Jóformán csak aludni jártam a lakásba. A lányokkal is alig találkoztam, plusz nekik is besűrűsödtek a napjaik. A comebackek közeledtek.

A második héten legalább már Oppával voltam túlnyomó részben. Felmértük a terepet a forgatáshoz, megnéztük a környéket, segítettem beállítani a fényeket, és közben körbeugráltam a bátyáimat. Bármennyire is nem akarták, de nekem az volt a feladatom. Szívesen tettem, de kicsit azért kimerítő volt kilenc pasi körül szaladgálni, és lesni minden kívánságukat.

HeeChul két szaladgálás között említést tett egy bizonyos találkáról is, ami igencsak megmelengette a szívemet. Végre sikerült összeegyeztetniük egy nyamvadt napot Han Genggel, és beszélhettek személyesen is. Nem csak online. Öhm. Na, igen! A Hercegnő természetesen nem bírta megállni, hogy ne foglaljon valahol szobát az egyik álnevén, és ne ott érjen véget a meghitt találkozó. Szenvedélyes pillanatok között.

Alig mesélt valamit, de tudtam, hogy milyen üzenete volt is pontosan a mi kis csevejünknek. Valóban csak egy fedősztori minden egyes momentum, amit Han Geng azzal a spinével tölt, és senki más nem létezik a számára csak és kizárólag a mi imádott Örök Nőnk. Legalább a Hercegnőnek is megnyugodott a lelki világa a rögtönzött légyott után, és sokkal kisimultabbak voltak a vonásai. Ahogyan minden mást is jobban viselt.

Oppa még mindig faggatott JongHyunnal kapcsolatban; leginkább arra volt kíváncsi, hogy mikor gratulálhat nekünk, amiért oly’ sok idő után végre egy pár vagyunk. Nos. Minden egyes alkalommal a képébe röhögtem. Nem a gratulációja miatt, hanem az, hogy mi egy pár leszünk valaha is, és azt nyilvánosan fel is vállaljuk. Illetve arra egyáltalán engedélyt kapunk a Vezetőségtől.

Hiába voltak őszinték az érzéseink, nem csak azok számítottak. Valamint még az én elmélkedésem is olykor bezavart picit. Az egyik pillanatban nem akartam kerülni, a másikban pedig menekülni akartam előle. Teljesen összezavarodtam már az utolsó napokra. Valószínűleg már a kimerültség is beszélt belőlem, és az mondatta velem az idióta gondolataimat.

Viszont nem értettem, hogy miért érzem magam ennyire fáradtnak. Máskor is kellett futkosnom, és akkor is összegyűltek a dolgaim, de ennyire nem éreztem megterhelőnek. Még élveztem is. De most. Furcsa volt nagyon.

Alig vártam, hogy esténként ágyba kerüljek, reggel viszont alig bírt kirugdosni a két lány. Nem tudom, hogy mi lehetett velem, csak abban reménykedtem, hogy nem szedtem össze semmilyen betegséget, és nem robbanok le idő előtt. Akkor aztán igazán szúrós szemekkel nézett volna rám Lee elnök. Nekem, a főmindenesnek, soha nem szabadott betegnek lennem, az első dolgomnak kellett lennie olyankor, hogy elmegyek a dokihoz, és feliratok magamnak valami lórúgáshoz hasonló gyógyszert, ami egy nap alatt rendbe tesz.

Reméltem, hogy tényleg csak lefáradtam már mindenhogy, és csak egy egyszerű kimerültség van a háttérben. Ami majd elmúlik, ha végre rendesen kipihenem magam, és legalább egy teljes napig ki se kelek az ágyból. Rám fért volna már egy kiadós szunya, de az bizony még messze volt. Főleg nem az elkövetkező napokban jött el az ideje.

* * *

- Jössz végre, Hercegnő? – nyit be a szobámba HeeChul széles vigyorral az arcán, mire csak morgok válaszul.

- Hova?

- El akarlak vinni valahova.

- Könyörgöm, ma vasárnap van! – mint egy zombi és egy félholtra vert ember keveréke, úgy bújok elő a takaró alól, a hajamról már nem is teszek említést.

- Jesszus! – megrökönyödik az ajtóban, szinte hanyatt vágódik – Na, kapard össze magad, mert így ki nem teszed velem a lábad az utcára! Nem mutatkozom ilyen állapotban veled!

- Akkor hagyjál még aludni, és le van tudva a gondod! – ezzel a lendülettel visszadőlök a párnába, és a fejemre húzom a takarómat.

- Na, azt már nem! Felkelsz, kisasszony!

HeeChul egy mozdulattal lerántja rólam a meleg anyagot, és a földre dobja. Fél szemmel nézek rá, de igen elmosódott alakja van. Nem sokat érzékelek belőle, de olyan, mintha csípőre tett kézzel ácsorogna előttem. Ez most komoly? Most akkor tényleg fel kell kelnem? Hadd ne! Könyörgöm. Hovaagyíkbaakarengemelcipelniezanőszemélyvasárnaphajnalban?

Oké, nem hajnal, de akkor is korán van még! Alig pár órája estem haza, de már mennem kell tovább. A szabadnapomon! Mert a Hercegnő kitalálta, hogy programot szervez nekünk. MinGi kimentette magát azzal, hogy rengeteg a dolga, így nem tud velünk jönni, de MinYoungot már nem hagyta szabadulni imádott Nővérbátyja.

Nehézkesen mászok ki az ágyból, félálomban előkotrok valamilyen ruhát a szekrényből meg fehérnemű is akad az ujjaim közé, és eltotyogok a zuhanyig. Alig bírok észhez térni, de kicsit frissebben mászok elő a frissítő fürdő alól, és kapom magamra a ruháimat. Nincs időm ellenkezni, mennem kell HeeChullal, ahova menni akar. Még MinYoungot is velünk cibálja.

A lifthez ballagunk, két emelettel később azonban megállunk, és még valaki csatlakozik hozzánk. MinYoung arca hamar vált halványpirosra, amikor meglátja belépni imádva szeretett főtáncosát. De a kis maknae is picit belepirul a táncoslányka látványába. HeeChullal egymásra nézünk, és mintha olvasnánk a másik gondolataiban; ő TaeMint terelgeti közelebb MinYounghoz, én pedig a húgomat noszogatom arrébb, aztán a lift falához hátrálunk mindketten, és csendesen megvárjuk, míg leérünk a földszintre.

A két táncos közelebb lép egymáshoz, a felkarjaik és a csuklóik finoman összesimulnak, majd egy gondolat múltán összefonódnak az ujjaik. Na, ezt már szeretem! Kár itt tagadni bármit is! Lopva pillantgatnak egymásra, de nem csak mi vagyunk némák. Nekik is elvitte a cicus a nyelvüket.

Halk csengéssel egybekötve érkezünk le a földszintre. Látom MinYoung arcán, hogy elengedné TaeMin kézfejét, de a maknae magabiztosan fogja az ujjait, és nem áll szándékában elengedni a kezét. Pontosan azt csinálja, amit JongHyun tett az én esetemben. Egymásnak adják át a tapasztalataikat, vagy én nem tudom. Mindenesetre örülök, hogy TaeMin nem akarja elengedni MinYoungot.

A liftből kilépve mindannyian felöltjük az álcáinkat, a két fiú jobban ügyel a dolgokra, mivel nekik inkább oda kell figyelni a rejtőzködésre. A reggeli friss levegő meghozza a várt hatást. Azonnal észhez térek, és máris lelkesen vágok neki ennek a programnak. Amit HeeChul továbbra sem akar elárulni. Egyikünk se tudja, hogy mire készül. Csak követjük.

A célhoz érve nekem leesik az állam, de MinYoungnak és TaeMinnek is koppan picit a földön. Noha, mintha ők annyira nem is lennének meglepődve. Gyanús! Ez nekem nagyon gyanús! Ha lenne húszmillió wonom, akkor most fogadnék egy dupla vagy semmiben. Tuti, hogy nekem szerveztek randit JongHyunnal. Ebben már biztos vagyok! Be se kell lépnem a kávézóba, hogy tudjam, mindjárt feltűnik a vendégek között. De nem! Akkor most buktam?

Kicsit önelégültnek tűnhet HeeChul részéről, hogy épp a K-Storyba hozott el minket, de valahol érthető is. Elvégre nem minden nap nyit az ember testvére kávézót, ahol vele van tele szinte egy egész fal. Vele és a bandájával. Én is megtenném.

Vigyorogva lépünk be a kávézó ajtaján, HeeChult azonnal betámadja a nővére, és el is rabolja tőlünk, így hármasban maradunk. Egy picit azért kellemetlenül érzem most magam. Én vagyok a gyertyatartó egy romantikus randin. Jó is meg nem is. De most inkább nem. Megpróbálok leszakadni Minnie-ről és imádott táncosáról, és lassanként beljebb araszolok a kávézóban.

Leülök egy kicsit eldugottabb asztalhoz, a vendégek, ahogy észreveszik az Örök Nőt, azonnal betámadják. TaeMin is épp, hogy megússza, HeeChulnak köszönhetően, aki megragadja az alkalmat, és mindenkivel beszédbe elegyedik. Fényképek és minden egyéb, ami ilyenkor szokás. Igyekszem hosszúra nyújtani a nyakamat, de nem látom már a két táncost, ahogy HeeChul is eltűnik a látóteremből.

- Hozhatok valamit a kisasszonynak? – szólít meg egy ismerősen csengő és dallamosan bizsergető hang, elmosolyodom.

- Másodállásban itt dolgozol? – pillantok fel a búgó hang tulajdonosára, egy szédítő mosolyba ütközöm.

- Csak a mai nap. Mit kíván a kedves vendég? – lehajol az arcomhoz, picit lehúzza a napszemüvegét, és mélyen a szemembe néz.

- Hm – elveszem ebben a mélybarna óceánban, halkan felsóhajtok – Valami édeset – rebegtetem a pilláimat, és visszafoghatatlan vigyor költözik ajkaimra.

- Remélem, hogy én is megfelelek a kisasszonynak – szusszant egyet, és leül velem szembe.

- Ha nincs más, akkor azt hiszem, hogy ezt kérem.

- Azt hittem, hogy én elég édes leszek a kisasszonynak – újra az arcomhoz hajol, de azért megtartja a távolságot, sokan vagyunk nagyon.

- Tökéletesen megfelel. Megfelelsz - suttogom alig hallhatóan.

Elmosolyodik, majd lassan hátradől. Két csésze forró csokoládé érkezik az asztalunkhoz, észrevétlenül távozik az illetékes, és leszünk ismét kettesben JongHyunnal. Mégis fogadnom kellett volna. Szervezkednek. Szervezkednek. És megint csak szervezkednek. Amit ezúttal kiváltképp díjazok.

Rég nem találkoztunk, de most mindennél jobban örülök ennek a rögtönzött randinak. Magamhoz húzom a gőzölgő édességet, JongHyun is hasonlóképp cselekszik. Ezen a helyen kevésbé tudunk eltűnni az emberek elől, de talán addig, amíg HeeChul itt van, mást nem is vesznek észre a rajongók. Legalábbis reménykedem benne. Talán túl sokáig nem is tudunk azért mi sem itt lenni, bármennyire is szeretnénk.

Így is történik. Három óra alatt kortyoljuk el az édességet, ami a végén már inkább jeges csokoládé, mintsem forró. De ha egyszer csak beszélgetünk és bámulunk egymásra, akkor ez van. Akkor nem fogy a nyalánkság. Szinte én alig szólalok meg, csak JongHyun beszél. Az újabb felkészülésről. A rádiós ténykedéseiről. A dalokról, amik érnek benne. A csapatról... és kettőnkről.

Ennél a résznél majdnem belefulladok az italomba, és itt érkezik el az a pillanat is, amikor hirtelen távozni akarok. Nem azért, mert kellemetlen a helyzet, vagyis azért is. Csak még mindig nem tudom. Tényleg összezavarodtam teljesen. Imádom, és minden pillanatban vele lennék, de közben ott van az érem másik oldala. Igen, tudom, hogy Oppa most úgy gondolja, hogy megszervezi az életem, és picit terelget a jó felé, amiben MinYoung és a többiek lelkesen követik, de akkor is gyorsnak érzem a tempót. Vagy mégsem az lenne?

JongHyun feláll az asztaltól, elviszi a bögréket, én is felmarkolom a cuccaimat, és az ajtóhoz indulok. Az aranytorkú énekes mosolyogva elsurran a rajongók között, integet és hajolgat, ahogy közeledik felém. A kilincsre fogok, és mielőtt még bárkinek feltűnhetne, hogy együtt vagyunk, elhagyom a kávézót, és arrébb andalgok. JongHyun is kilép a küszöbön, gyorsan körbenéz, majd a szemközti utca felé biccent, ami egyenesen egy közeli parkhoz visz. Akkor most andalogni fogunk egy nyilvános helyen? Húha! Erre fel kell készülnöm...

K-Story

K-Story